Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - A történelem kihúzta a lap alól a szőnyeget (Beszélgetés Fábián Lászlóval)
őket számlálni. Magam is megoldottam volna a helyzetet, mert leperegnek rólam az ilyen ügyeskedések, viszont váratlanul akadt egy védőügyvédem, Grosics Gyula, az aranycsapat futballkapusa személyében, aki Antall József híve volt. O is részt vett a rendezvényen, feljött mellém a színpadra.- Mondott egy kis védőbeszédet?- Nem, sokkal politikusabban csinálta. Azt mondta a társaságnak: „Ti ismertek engem, én meg jól ismerem Lacit. Gondoljátok meg, ideállnék mellé, ha nem tudnám, ki mellett vagyok?” Nagyon korrekt volt és nagyon intelligens. Csak szeretettel tudok rá gondolni. Ilyen körülmények között csináltunk lapot.- Miért jött el az Új Magyarországtól?- A probléma akkor állt elő, amikor olyan érdekek és érdekszövetségek kerültek a lap közelébe, akik a saját ambícióikhoz kívánták megszerezni az újságot. Ehhez szükség volt az eltávolításomra. Akkor már igazi érzelmi kötődésem nem volt, hiszen Antall József 1993. december 12-én meghalt. 1994-ben ott tartottunk, hogy aki finanszírozta a lapot, bele akart szólni a tartalomba is. Horn Gyula kormányra kerülésével azt képviseltem, hogy olyan lapot kell csinálni, amelyik meg tudja támogatni az új ellenzéket. De továbbra sem voltak megfelelő újságírók. Sok - nem éppen emelkedett szellemű - huzavona után 1995. februárban távoztam a laptól.- Milyen ambíciókkal került az Életünk folyóirathoz?- 1995 júniusában keresett meg Pete Gyurka, hogy vállaljam el az Életünk főszerkesztő helyettességét. Két dolog miatt csábított a kérés. Volt bennem elkötelezettség a lap iránt, hiszen publikáltam benne. Másfelől felületes ismereteim azt mutatták, hogy színvonalas lap, reménykedtem, valamit hozzá tudok tenni magam is. Ügy találtam azonban, hogy a lap leszálló ágon van. Ez így volt minden irodalmi folyóirattal az akkori Magyarországon. A demokráciáknak sosem fontos döntően a művészet, a diktatúra viszont a művészettel tudja magát legitimálni. Például Sztálin három zseniális zeneszerzőt tartott maga körül: Prokofjevet, Hacsaturjánt és Sosztakovicsot. Hullott rájuk a Sztálin-díj, de zseniális zeneszerzők voltak. Sztálin értett az irodalomhoz, rendelkezett klasszikus műveltséggel, maga is írt klasszicizáló versikéket ékes grúz nyelven. Olyan filmrendezővel igazolta magát, mint Ejzenstein, és olyan íróval, mint Gorkij. Később Bulgakovot is meg akarta nyerni...- Szóval, a folyóirat leszálló ágban volt...- Az egész magyar kultúrát ez a pangás jellemezte. A demokráciának nincs szüksége művészetre, mert négyévente legitimálják magukat a vezetők a választásokkal. Ami 103
