Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - A történelem kihúzta a lap alól a szőnyeget (Beszélgetés Fábián Lászlóval)
nem azt jelentette, hogy vissza kellene sírnunk az Aczél-féle kézi vezérlést, de nem ártott volna megszabadítani a művészetet azoktól az ideológiai terhektől, amiket a pártállami időkben rátelepítettek. Jogos remény volt, hogy az úgynevezett avantgárd, amely mégis szorosabb kapcsolatban állt a nemzetközi trendekkel, megbecsülést kapjon. Kapott. Hullottak a Kossuth-díjak azokra, akiket - főleg liberális oldalról -fontosnak tartottak, és persze komoly értéket képviseltek. Akkor kapott Kossuth-díjat Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, a középgenerációból Keserű Ilona, Nádler István, Haraszthy István; a fölsorolás korántsem teljes. Megérdemelték. A liberálisok értettek a kultúrához. Megörökölték a támogatást a kultúrától. Mert arra is hamar rájöttek, hogy jelenlétük a közéletben folyvást vitát kavar. Engem ez egyáltalán nem zavart. Ha az a játékszabály, hogy demokrácia van, akkor mindenkinek helye van, mindenki joga a véleménynyilvánítás. Azt gondoltam akkor is, hogy a jelenségeket követni kell, mondhatni: dokumentálnunk. De azt is gondoltam, ahhoz, hogy fölfrissüljön a folyóirat, szemléletmódot kellene váltani. A történelem kihúzta a lap alól a politikai szőnyeget. Bizonyos értelemben az avantgárd felé fordulást is kérdésessé tette, ha csak nem látunk hozzá árnyaltabb megközelítéséhez. Sosem gondolkodtam kizárólagosan irodalomban, hanem összességében a művészetben, mint olyanban; ide értve gyerekkori elkötelezettségemet a képzőművészet mellett (zsennyei házunkban Csók István többször megfordult, idejárt a kastélyba festeni, „társaságot” keresett, és korban nagyanyám kínálkozott). Ide értve a filmet, amivel professziómként foglalkoztam, amikor filmgyári dramaturg voltam, és ide értve a színházat is, hiszen 1976-90 között Film - Színház - Muzsika címmel szerkesztettem lapot. Építész barátaim révén pedig mindig szoros kapcsolatban voltam az építészettel, valamint az Uj Magyarországon keresztül megismert zenészekkel Balassa Sándortól Szokolay Sándorig. Arra gondoltam, ha nem vesszük a fáradságot, hogy az egész művészeti, kulturális közéletre figyelmezzünk, akkor elfogadjuk azt a pangást, ami van; ezt pedig nem szerettem volna.- Ezért pályázott az Életünk főszerkesztői pozíciójára?- Kizárólag emiatt. Mindezt nyilvánvalóvá tettem a pályázatomban, és ez a pályázat nyert.- Főszerkesztőként hogyan fogott a fenti program megvalósításába?- Elavultnak tekintettem a lap küllemét, ezért átterveztettem. Ölvetzky Gábor komáromi alkalmazott grafikus és festőművész gondolta újra. Azon töprengtem, hogy a képzőművészeti kapcsolataimat miként vonjam be a lap profilváltásába. Szerettem volna, ha a folyóirat illusztrálva jelenik meg, és ezek az illusztrációk önálló értékű publikációk legyenek. Szerencsémre egy fiatal nyomdász és grafikus barátom - akit hajdan pályára segítettem -, fölajánlotta, hogy csinál az Életünk számára egy színes mellékletet. Akkor tudjuk ezt értékelni, ha látjuk, hogy teljes ívnyi anyagról van szó 104
