Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Útkeresés rendszerváltó időkben (Beszélgetés Gyurácz Ferenccel)

rendszerváltós időben csak egy alkalommal, 1990. március 15-én hangzott el onnan beszéd, Szabó T. Attila biológus professzor méltó ünnepi szónoklata.

Összességében egyébként azt lehet megállapítani, hogy a szombathelyi, sőt Vas megyei rendszerváltoztató mozgalmak legfőbb központja volt ez a Belsikátor és a Fő tér sarkán álló ház, elsősorban persze a Magyar Demokrata Fórumé, de a 90-igjóval kisebb létszámú Fidesz, SZDSZ és Éhen Gyula Kör is kötődött ide. Például a három ellenzéki párt itt indította el közösen a Magyar Nyugat című kétheti ellenzéki lapot ’89 kora őszén, amely a választásokig állt fenn az SZDSZ-tag, de mindenki részéről elfogadott irodalomtörténész, Lőrinczy Fiúba főszerkesztésével, az egészen fiatal Majthényi László tényleges szerkesztői munkájával - és az én minden számban megjelenő cikkeimmel. Ezt az impozáns házat egyébként 1986-ban foglalhatta el - de jure talán nem is a szerkesztőség, hanem az írószövetség nyugat-dunántúli csoportja, amelynek Gazdag Erzsi volt a helyi hivatalosságnál is tekintélyt élvező vezetője. Aztán a ’90-es évek közepén a városi önkormányzat kizsuppolta innen a folyóiratot. Sajnos e mintegy évtizedes történet jelképesnek is tekinthető: az irodalmi folyóirat, egyáltalán az irodalom társadalmi rangjának 1990 utáni zuhanását mutatja. Un. Művészetek Háza jött itt létre, amelynek megvalósítását tudomásom szerint Szombathelyen elsőként talán Pete György vetette fel, majd az önkormányzat kulturális bizottságának külső tagjaként Ambrus Lajos javasolta a döntéshozóknak. Ök persze nem úgy gondolták, hogy éppen az irodalmi szerkesztőség nem fog beleférni a koncepcióba. De hát a dolgok - és az önkormányzati választási eredmények - úgy alakultak, hogy az Életünk 1990, majd 1994 után politikailag még talán védtelenebb lett, mint a változások előtt, amikor azért mindig számoltak vele a hivatalosság köreiben.- Hogy látja utólag, mit sikerült hozzátenni a rendszerváltáshoz - akár közéleti, akár irodalmi szempontból?- Az Életünk folyóirat az irodalomban és általában az írott kultúrában (hiszen nemcsak szépirodalmat közölt, hanem például a főszerkesztő személyes érdeklődésével összefüggésben jelentős magyar őstörténeti vonatkozású tanulmányokat vagy újabb kori történelmi publicisztikát, esszét is) megtette a tőle telhetőt, ahogy érzésem szerint a szerkesztők pedig a közélet terepén is megtették, amikor annak érkezett el az ideje. Utólag nézve persze lehetett volna ezt vagy azt másképpen, jobban csinálni, vagy több gyanakvással lenni a kultúrában és a politikában egyaránt nyomuló „korszerűség” iránt abban a korban, amikor egyre inkább feltárult és lelepleződött a posztmodernségként menteni akart modernitás elégtelensége, szégyenkezésre azonban nem látok külön okot azon kívül, ahogy az egész magyar közélet szerepelt ebben a folyamatban, amit pártállástól függően vagy rendszerváltásnak, vagy rendszerváltozásnak szoktunk nevezni (Antall József distinkcióját követve). S amely mára - közhely ez már, még ha nem mindenki osztja is - lényegében kudarcot vallott. Már amennyiben nem a liberális demokrácia tankönyv szerinti bevezetését tekintjük a lé96