Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Útkeresés rendszerváltó időkben (Beszélgetés Gyurácz Ferenccel)
G. Béla professzorom is, akit szakmailag a legtöbbre tartottam, s tartok utólag is a pesti magyar szakon, s aki 1983-ban az övétől eltérő értékrendem ismeretében szólított meg, hogy nála írjam a doktorimat - még ő is hirtelen elkezdett populistázni meg populista-kommunista koalícióról vádaskodni. Még nem volt internet, de budapesti könyvtárak és könyvtárközi kölcsönzés segítségével, az angol nyelvű szakirodalomban utánaolvastam a populizmus-fogalom eredetének, történetének és értelmezéseinek, és először egy napilap-cikkben, majd ’91-93 között három tanulmányban tártam föl az igazságot: megírtam az amerikai populista farmermozgalom rövid történetét, a „populizmus” magyar, továbbá külföldi értelmezéseinek egy-egy összefoglalását. Ezenkívül lefordítottam, és az Életünkben közreadtam Margaret Ca- novan alapvető populizmus-monográfiájának összegző fejezetét. A népi-nemzeti gondolkodású értelmiségiek és politikusok fasisztázás-jellegű lepopulistázása ugyan máig nem ért véget, de fogalom tisztító szándékú tanulmányaim után átmenetileg valamelyest talán lanyhult, és meg is nehezült. Szerettem volna egy nagyobb munkában összegezni populizmus-tanulmányaimat, de erről a körülmények szorítására le kellett tennem: nem volt reményem arra, hogy a nagy populista hagyományt gondozó Amerikában kutathassak - az MDF-kormány alatt megpályáztam egy ösztöndíjat, de a vizsgán meg sem hallgattak, le volt vajazva, hogy ki kapja -, másrészt a ’94-es kampány idejére visszacsábultam a politikába, harmadrészt ’94-ben munkahelyet váltottam, majd a következő év elején megnősültem, és hála Istennek, gyors egymásutánban megszületett a három gyerek is.- Milyen konkrét - ma már történelminek mondható - események nőttek ki az Életünk szellemi műhely éh öli Milyen nevezetes beszédekfűződnek ehhez az időszakhoz, amelyben az Életünk - a maga Fő térre nyíló erkélyével -fizikai elhelyezkedése is meghatározó volt?- Történelmiek legföljebb annyiban, hogy már végképp a múlthoz tartoznak, de legyünk realisták, máskülönben leginkább a helytörténet lapjait fényesítik. Vagy legföljebb ama rendszerváltoztató láncolatba illeszkednek, amely azért túlnyomórészt a fővárosból és a világpolitikai konstellációból nyerte az impulzusokat. Ha beszédekre tekintünk, akkor az időben első és - talán szerénytelenség nélkül mondhatom ezt - jelentőségben is a legszámottevőbb szabadtéri nyilvános beszéd 1989. március 15- én, a Fő téri napsütésben hangzott el, mintegy öt-hatezer tisztuló lelkű, reményre gyúló magyar, és persze nyilván legalább néhány tucat titkosügynök füle hallatára. Ennek körülményeit elmeséltem, s magát a - máskülönben fejből elmondott - beszéd szövegét is közöltem 1993-ban kibocsátott Egy „populista”fóljegy zései című könyvemben. Nagyon szép ünnep volt még 1989. október 23. is itt a Fő téren. Ambrus Lajos mondott esszé-értékű beszédet, s aztán mécsesekkel, gyertyákkal vonult az ekkortájt már kevésbé szorongó sokaság a térről a Széli Kálmán utcába, a november 4-én hajnalban ott lemészárolt nemzetőrök emléktáblájának felavatására. A Művészklub Fő térre néző erkélye kétségkívül dramaturgiai szerep után kiált, de ebben a 95
