Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Kerti tagozat (Beszélgetés Ambrus Lajossal)
kritika fűződik ehhez az újabb kiadáshoz: Csuhái Istváné zz.Elet és Irodalomban és Papp Endréé a Hitelben. Ok egészen másképp és máshonnét szemlélik az irodalmat - de ha elegánsan akarnék fogalmazni, akkor is azt mondhatnám, releváns műnek tartják.- Kapott jó kritikákat, de eljutott-e a széles közönséghez?- Bonyolult és nehéz kérdés a nyilvánosság és az olvasói siker. A lényeg az, hogy ameny- nyiben nem tartozol valami klikkhez, csoporthoz, hatalmi érdekkörhöz, üzleti hálóhoz, amelyik így vagy úgy, de fölépít téged, akkor íróként alig létezel. Vagy inkább sehogy. Én mondjuk sem a népi, sem az urbánus körbe nem tartozom, hogy csak a két politikai alapállást említsem. Ez a léthelyzet viszont rövidtávon megbízható hátrányokkal jár. Problémás az én regényem történetében az is, hogy egészen szerencsétlen időpontban jelent meg; elvitte a rendszerváltás zsiviója. De ezzel együtt nincs semmi „savanyú a szőlő” létmotívum bennem. Lényegében annak örülök, hogy ez a húszéves szöveg nem romlott meg - a mondatok még élnek és működnek. És én ezt egy elég jó szellemi szituációnak gondolom. Az meg, ki hogyan veszi, illetve hogyan nem veszi tudomásul a különféle szellemi produkciókat és esztétikai teljesítményeket, az irodalomszociológiai kérdés. A két emlegetett kritika is részben erről szól. Ma naiv ábránd azt képzelni, hogy a mű önmagáért beszél, hogy az alkotás megáll a saját lábán, ráadásul hódítani is képes. Ez egy régi befogadás-történetben talán így volt, talán nem, de ma semmiképpen nincs így. Irodalomtörténészi iskola háttere, kritikusi hátszél nélkül, óriási reklám nélkül, brancsszellem nélkül nem megy - a sikerhez olykor nyomulás és mások elvtelen nyomása szükséges. Én ezekbe a játékokba ösztönösen és talán zöld- fülűségből vagy balekságból sem mentem bele. Ha valaki nem tartozik egy csoporthoz vagy klikkhez, irányzathoz, akkor könnyedén lehetetlen helyzetbe kerül. De a nagy művek, mondom én is - ahogyan Hamvas is ezt írja -, ajelentős művek mindighideg zeuszi magányban készülnek, és alkotójuk mit sem törődik könyvei sorsával. Ha kész a mű, legföljebb megünnepli egy pohár száraz somlai borral.- 1994-től lett a Kortárs munkatársa. Milyen volt az élet a lapnál akkoriban ?- Azt kellett tapasztalnom ott is, hogy az a szakadás, ami a 90-es években, különösen az írószövetségi küzdelmek és szakítások idején bekövetkezett az irodalomban és a szellemi életben, a Kortársra is rányomja a bélyegét. Általában az irodalom elvesztette korábban szinte kiváltságos helyzetét. Egészen más lett a közérdeklődés iránya, lapok, kiadók jöttek-mentek, már akkor is válságosnak éreztem a magyar irodalom állapotát. Ebben az egészen kaotikus rendszerben már a korábban orientáló Kortárs sem tudta betölteni régebbi szerepét. Ugyanis a Kortárs ezt megelőzően az íróvá avatás elismert orgánuma volt. Egy vidéki laphoz képest nemcsak példányszámban, ismertségben, de szellemileg is egészen más dimenzió: Illyéstől, Örkény Istvántól Németh Lászlóig, Vass Istvántól Mészöly Miklósig, Mándy Ivántól Weöres Sándorig és Ottlik Gézáig mindenki ott jelent meg. 76
