Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11-12. szám - Tárnok Zoltán: Az ötödik égtáj (kisregény 1. rész)

illető, avagy a kényes torkát óvja már jó előre a meghűléstől. Egy combjához illesztett, ezüstfejű sétabot hiányzott már csak ahhoz, hogy teljes legyen a maskarádé!- Megebédelnék itt nálad - szólalt meg a vendége minden bevezetés nélkül. - Van ellene felfogásod?

A gólyalábú, hórihorgas Kocsis úr volt az, egykori tőszomszédja, még az előző lakhelyéről. Kétségkívül ő, noha szinte még fiatalon, jóval korábbi kiadásban, mint ahogy utoljára látta. Már nem élt, öt-hat éve is megvan, hogy a halálhírét vette, amikor egy másik volt házbelivel futott össze a vásárcsarnokban, az újságolta. Kocsis úr most, öltözékéből ítélve, egy cirkuszi porondmester képében alakoskodik, úgy tenné tiszteletét, esetleg valami színházi fellépés kellős közepéről szalajthatták ide egy sürgető mellékfeladattal, ahol a hősszerelmest domborította addig a tőle telhető legderekabb átlényegüléssel. Pálmai Kornél nem dőlt be azonnal a szemfényvesztésnek, óvattai kezelte ő ezeket a dolgokat!- Hogy került maga ide? - kérdezte fojtott hangon. - Onnan is ki lehet jönni valami fortéllyal?

Kocsis úr fölemelte lassan a kezét, összezárt ujjú jobbjának külső élével két ferde vonalat hasított a gőz párájába, mintegy ikszet rajzolva oda. Aztán meg villámsebes ujjmozdulatokkal röpke kunkorokat, kereszteket rittyentett, s mindenféle más, egymásba hurkolódó idegen ábrákat rakott ki a levegő láthatatlan irkalapjára, Pálmai afféle meg-megrebbenő, izgékony gyorsírásjeleknek látta őket, de akadtak köztük valaminő kottafejek is. Ö, Pálmai Róbert Kornél fura módon értette, pontosan értette ezt a néma választ. De amit értett, azt aligha vagy csak tökéletlenül lehetett volna szavakkal visszaadni, leforditani ismerős fogalmakra.- Meghaltak mások is azóta, hogy én elköltöztem?

Kocsis úr végre újfent használta a száját is.- A tervrajz! Te is tudod, hogy az jelöl ki mindent. Az idő teljes térfogatában pedig mi volna lehetetlen?

Hosszan el-elhúzva a szavakat, nyávogós orrhangon beszélt. Ahogyan soha azelőtt.- Mivel visszafelé haladsz a törzsfejlődésben, szentté avatásod előkészülete már folyamatba tétetett - morogta csak úgy maga elé, lefelé nézve, majd egy csöppet elhallgatott, derű futott át az arcán, már előre göcögött azon, amit hozzátoldásként mondani fog. - Ámbár az ehhez kötelező máglyahalál egyelőre még várat magára.- Maga tudhatja, Kocsis úr, hogy nincs semmi különleges bennem - mondta erre mintegy mentegetőzésképpen s kitérőleg Pálmai. - Mondjam a bizonyitékot? A minap is, példának okáért, amikor véletlenül levertem egy bögrét az asztalról, és az szilánkokra tört a konyhakövön, pontosan úgy viselkedtem utána, mint akárki más. Fogtam a kislapátot, rásöpörtem a darabkákat, s bele mindet a szemetesládába. Ezzel szégyenszemre végeztem is. Pedig mi minden izgalmasat kérdezhettem volna! Nem, én nem tettem fel egyetlen kérdést sem, nem kutattam semminek az okát. Nincs hozzá születettségem. Egy szóval sem kérdeztem meg magamtól, hogy mért, mitől mozdult el az a bögre az asztal széléről. S ha már elmozdult, ugyan miért esett le,

157