Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Sarusi Mihály: Írók Almádiban (Részletek a szerző készülő Balaton-könyvéből)

annyira biztos a dolgában, hogy belemegy, ellenfele inkább eloldalog; ezután Dévai szabadon hirdethette az evangéliumot.

Előtte, utána... A mára Vörösberénnyé lett Szárberényben is. Magyarán, magyarul e lobonczosodó világban.

TAMÁSI, OTTHON, A BASILIDES NYARALÓBAN

„Tamási Áron 1949-ben, az Alizzal történt házasságkötésének napján száz szegfűből álló csokrot küldött Magdónak egy szép levél kíséretében, amelyet abban a reményben írt, hogy ’mindig megmaradnak barátnak’. Később Alizt elvitte hozzá, hogy bemutassa neki. Még a legszegényebb éveikben is rendszeresen fizették az asszonytartást Magdónak, ami - Tamási Áron meghagyása szerint - a szerzői jogdíjakból élete végéig megilleti Magdót” - olvassuk a Tamási-emlékkönyvben. Salgó Magdó volt Tamási második felesége, 1938-ben Kolozsvárt fogadott neki örök hűséget. Az első, 1926-tól, Holiker Erzsébet. A harmadik a budai-almádi Basilides Alizka. Tamási halálakor, 1966-ban Bokor Ágota az asszonya. Magdó Tamási ihletadó „énekes madara” volt Kolozsvárt; 1938-tól 44-ig voltak együtt.

Tamási Áron 1936-os erdélyi naplója is őrzi Aliz emlékét: „IX. 22., szombat. Gyönyörű idő. Már melegebb is... Homoródfiürdő (úttörőknek, gyermekeknek berendezve). Felírások románul. Hozott pálinkás üvegen (boróka, fenyővíz) még régi román világból való címke: középen falusi székely, balról magyarul, jobbról románul írva (Bradul - Fenyővíz). Az új címkén már a székely hiányzik, a felírás román. - Homoród pataka folyik, csörgedezik. Körül fenyők. Szállás erdei, jó, készséges. Melegen süt a teraszon a nap. Mint az arany. Elek, Kányádi, én: a világról beszélgetünk. Sarolta mindent hozott. Aliszka ragyog. Gyermekek boldogok. Sarolta az ő szobájukban milyen asztalt terített! Bor, sör, édesség, sütemény, hús, minden! Leánykák a havasi patakban mezítláb! Mint a madarakat, riasztjuk: menjetek ki, mert betegek lesztek!...” (Aliszka: Basilides Aliz Terézia, Tamási felesége.)

„Még a ’kezdeti’ tihanyi években, 1958-ban történt. Tizenöt éves voltam akkor. Baránszky Laci bácsi magával vitt engem Balatonalmádiba, Tamási Áronhoz! Füredről vonattal érkeztünk az almádi állomásra, onnan gyalog mentünk-kapasz- kodtunk a Bajcsy-Zsilinszky utcán, a domboldalon, amíg balról fel nem tűnt a Basi- lides-nyaraló, Tamási Áron feleségének, Aliz szüleinek a háza. Meleg, nyárutói délután volt, az árnyékos kertbe jólesett belépni. A ház melletti asztalnál egy magas, egyenes tartású, középkorúnál nem többnek látszó férfi állt fel üdvözlésünkre. Napszemüveget, rövid ujjú fehér inget, világos színű pantallót viselt. A jó megjelenésű férfit talán színművésznek gondolhattam, semmiképpen nem az Ábel írójának, akit képzeletem idős korúnak vélt. Laci bácsi ’szervusz, Áron’-jára annyira meglepődtem, hogy megszólalni sem tudtam. - Már azt gondoltam, nem találtok ide - mondta Tamási Áron és hellyel kínált bennünket. Laci bácsi vitte a szót, kedvesen rólam is megemlékezve s megemlítve, hogy az Ábel a rengetegben és a Hazai tükör című könyveket már olvastam. - No, és milyennek találtad őket? - kérdezte Tamási Áron. - Szeretni valóknak! - feleltem. - Figyelmedbe ajánlom az Ábel sorsának alakulását az országban és Amerikában is! - mondta. Az író közvetlensége némileg oldotta megil- letődöttségemet. Az asztalon lévő gyümölcskosárból, szíves kínálására ugyanis mer45