Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Bondár Zsolt: Mindenki viszi át a szerelmet

Személyes magánügye, hogy ezt miként rendezi le magával, hogy mennyire tolódik el a populizmus felé az irányított elvontságtól, mennyire vállalja fel a könnyed érthetőséget, tudva azt, hogy ha túlzott engedményeket tesz, könnyen saját maga epigonjává válhat. Ebből az epigonszerepből pedig szinte lehetetlen visszalépni, aki elveszti az őszinte kifejezés részint eleve létező, részint kiküzdött adottságát, képtelenné válik tovább magára venni a fejlődés nyelvét, kiüresedik, és már csak az elismertségben bízhat. Az epigonszerepbe kényszerült szerző nem „versben bujdosó” többé - nyilvánvalóvá, paródiává süllyeszti az eszközeit, különböző értékszintekkel ruházza fel saját megoldásait, melyek így fokozatosan sematizálódnak, az újdonság erejével akarnak fellépni, pedig csak folyton ismétlődnek. Nagy László életműve megmutatja, hogy egy alkotónak nem szabad idáig eljutnia, ellenben a folyamatos jelenlétre kell törekednie, melyet nem szakíthat meg olyan tartalmakkal, amik mögött nincs fedezet. Az epigonná válás lehetőségével mindig számolnia kell, mert sokszor ez dönti el egy-egy gesztusról, hogy az vállalható-e a stílus tekintetében.

A szöveg félelme ugyanis nem létezik az epigonná válás félelme nélkül.

Már futólag említettem az őszinteséget az előbbiekben, most pedig tovább is részletezem, véleményem szerint ugyanis egyik leglényegesebb morális kérdése a művek alkotásának. E fogalom jelen esetben természetesen nem a személyiséghez köthető, nem annak minősítése, nem egy jellembeli tulajdonság. Természetesen a

85