Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Tévéinterjú 2001-ből
tanmenet, Vörösmarty életműve négy szakaszban, élete, költészete... Hogy jön össze ez így ? Esténként színház...- A Kolibri Színházban dolgozom dramaturgként, félállásban, és nemrég még úgy gondolkodtam, hogy az iskolai tanításból fogok megélni. Ez, mondjuk, hagymá- zas elképzelésnek látszik ebben az országban. Egy magániskolában tanítottam, ahol viszonylag jól fizettek.- Múlt idő?- Múlt idő, mert pár nappal ezelőtt felmondtam. Tudniillik, ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a pénz az mocskosabb, mint amilyennek látszik.- Az iskolai pénz? Az a kicsike kis pénz?- Az nem kis pénz, az nagyon sok pénz, amiből fenn lehet egy iskolát tartani, pontosabban, amennyit egy ilyen iskolából ki lehet szedni.- A bérre gondoltam.- A bér az nagyon kicsi természetesen, de akik fenntartják ezeket a magániskolákat, azok rendesen tudnak kaszálni. Például úgy, hogy a saját épületüket bérlik saját maguktól, az iskola számára, mondjuk, havi egymillió forintért. Ilyenek vannak, de nem csak ezért mondtam fel. Rossz történet, de érdemes vázolni. Ot év alatt felépítettünk, értem a többes szám első személyen a tanári kart, egy iskolát, úgy értem, olyan iskolát, amelyik egy osztállyal indult, és mostanra már rendesen működő, négyosztályos gimnázium lett belőle. Amikor ezzel elkészültünk, megjelent a fenntartó, és egy olyan kuratórium döntésére hivatkozott, amelyet ő hozott létre maga fölött, egy olyan ellenőrző bizottság ellenőrzésére, amelyet ő hozott létre maga fölött, és egy olyan számviteli ellenőrzésre, amit egy olyan hölgy végzett, akinek a gyereke oda jár, abba az iskolába, és a szerencsétlen csemetét gyógypedagógiai szinten tanítják, külön osztályban, a szerencsétlen tanárok, nos, egy napon megjelenik a fenntartó pénzember, és fölmond annak az igazgatónak, aki öt év alatt megteremtette az intézmény munkálkodásához szükséges lehetőségeket. És átadja a vezetést egy tornatanár cimborának... Én erre azt mondom, hogy nincs közöm a pedagógiához. Ilyen mértékű aljasságban nem vagyok hajlandó közreműködni.- Szerkesztő is voltál, aztán nem vagy szerkesztő lapnál. Tanár is voltál, nem vagy oktató most iskolában. Mi van és mi lesz?- Van a színház, ahol még szeretnek, meg ahol még mindig lehet jó dolgokat csinálni. Ez most, itt, egy gyerekszínház, tehát még azok a kötelező rafináltságok és huncutságok se rontják a kedélyemet, amik a felnőtt színháznál vannak. Mert mindketten tudjuk, hogy a felnőtt színháznál mindenféle ostobaságot el kell követni ahhoz, hogy érdekes legyen az előadás, hogy becsalják a nézőket. Gyerekeknek dolgozunk, és ez viszonylag tiszta képlet. És hát írom a regényemet, egy halom verssel tartozom folyóiratoknak, lapoknak... Nem tudom. Én soha életemben nem voltam úgy, mint az írók egy része, vagy nagy része, hogy írok. Én mindig éjfél után csíptem le magamnak a két-három órákat a munkára, és akkor ötkor-hatkor keltem. Most kipróbálom, milyen az, fölkelni nyolckor, dolgozni tizenegyig, utána elmenni sétálni a Duna-partra, délután megint dolgozni egy keveset, este meg megint elmenni a barátokkal egy bort vagy egy sört meginni. És ezt hosszan így csinálni, nem csak a nyári szünetekben. Lehet, hogy jó. Lehet, hogy nem ötévente fog megjelenni a regénynek az újabb és újabb fejezete, hanem öt év múlva befejezem az egészet. Lehet, hogy megírom azt a drámát, amit elkezdtem ezelőtt három évvel, és 18
