Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Tévéinterjú 2001-ből
- Egy szomorú férfi a magányról beszél, a férfimagányról, mert ilyen is van. De mennyire.- Nagyon kemény líra. Akkor élmény volt megvenni a folyóiratokat egy új Csoóri- versért, nagyon-nagyon tudtam szeretni. Még akkor a Kilencekben is benne volt a lendület, valamennyire.- Nagy Lászlói- A Nagy László-líra iránti érdeklődésem akkortájt már kezdett hanyatlani. Egyetemista éveim alatt nagyon nagy hatással volt rám, ma is sokra tartom. Nem felülvizsgálni akartam én Nagy Lászlót, főleg nem akartam végigvinni azt a fajta helyreigazítást vagy helyretételt, amit aztán többen megpróbáltak, némileg sikertelenül, az irodalomkritikában. Egyszerűen csak...- Nem hatástalanul.- Nem hatástalanul, keményen nekiálltak, talán épp az ő költői rangjának a megkérdőjelezésével, az új kánon kialakításának. Én nem ilyen szempontból távolodtam el tőle. Egyszerűen csak nem érdekelt már, mint modell, az ő költészete. Szerettem Juhász Ferencet, sokak számára meglepő módon. Olyannyira szerettem, hogy amikor egyre többen hőzöngtek ellene és legyintgettek rá a magyar költészetben, szerkesztőként is megpróbáltam Juhászt bevonni a Kortársba. Azt gondoltam, s gondolom most is, hogy egy-egy Juhász-megvillanás még mindig jelentősebb pillanata az irodalomnak, mint a sok középszerű embernek a legjobb teljesítménye, rendszeres igyekezete arra, hogy valamilyen színvonalú verset írjon. Kassák izgatott, nagyon fölizgatott, egy korszakomban, csakúgy a magyar műhelyesek, de ők egészen más szempontból. Aztán ki volt még? Voltak sokan...- Hogyan gondolsz vissza a te avantgárd, kísérletező, képverses korszakodra? Jók ezek?Megállnak az időben?Divat volt csak?- Egy biztos, hogy a dolog nagyon őszinte volt. Nem tudom, mi marad meg ebből. Ma már képtelen volnék bármilyen vizuális művet létrehozni. Akkoriban viszont annyira fölizgatott az, hogy a nyelvvel lehet másként is bánni, mint ahogy megszokott volt, hogy ki lehet lépni a térbe, hogy a teljes energiáimat arra áldoztam, hogy letraset-betűket ragasztgattam éjszakákon keresztül, meg vagdostam kifelé a különböző nyugati magazinokból azokat a jobb minőségű képeket, amikből össze lehetett a kollázsokat állítani. Nagyon hittünk abban, viszonylag sokan voltunk ezzel így, hogy megforgatjuk a világot. Tagadhatatlanul nagyon fontos vonzás volt ebben a mozgásban, hogy nemzetközi volt. Akkor mi úgy gondoltuk, hogy a magyar költészetet ki tudjuk vinni a nemzetközi porondra. Én magam sose kerültem ki tartósan nemzetközi porondra, egy-két külföldi kiállításon állították ki a munkáimat. De egy idő után ugyanazt a „machét” éreztem meg, mint a korszakot megelőző verseim írásakor, és akkor, abban a pillanatban azt mondtam, hogy én itt leállók, befejezem. Vagy talán azt éreztem meg, az idő forgott ki az avantgárd alól, az avantgárd szövegkezelések alól. Most meg? Az utóbbi időben valahogy elfogyott belőlem a vallomásosság. Elfogyott belőlem az, hogy én tárgya lehetek a saját költészetemnek.- Most szerepeket találsz inkább, nem ?- Részben szerepeket, de nem úgy találok szerepeket, hogy maszkok mögé bújok. Mostanában nagyon elharapózott divat a szereplíra művelése. Én sose szerettem a divatokat, és nem is akarok beleavatkozni ezekbe. Amire utalsz, az egy forma, vagy inkább 15
