Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Szilárdi Béla: A színek bűvöletében

Alakul a magyar avantgárd

Kolozsvár, 1909. május 30. pünkösd vasárnapja. Délelőtt kiállítás nyílt a korcsolyapavilon nagytermében. A kiállított képeket a nagyszámú látogatóknak, Bölöni György Sámuel, aki a párizsi Sorbonne és az Ecole des Beaux-Arts tanulmányai során ismerte és szerette meg az új művészetet, ajánlotta a közönségnek. Ettől az időtől kezdve beindul a lelkes rajongók és a „látottakat borzongva elutasítók” harca. Szerencsére a kiállító művészeket hidegen hagyja a csetepaté, mert továbbra is töretlen elhatározással haladnak a megkezdett úton. Közülük Kernstok vállalja a vezér szerepét. Már itt szervezkedni kezd, hogy Budapestre vigye az általa kiválasztott csapatot. Valószínűleg örömmel látta, tapasztalta, hogy nemcsak a korabeli francia szellem prominensei segítik saját újítóikat, hanem a magyaroknál is - gondoljunk csak Bartókra, vagy Adyra - nyitott fülekre, szemekre talál a vállalkozó szellemű festő. Aztán a budapesti bemutatkozásnak is eljött az ideje. 1909-1910 fordulóján a Könyves Kálmán Szalonban nyolc, életkorban ugyan különböző, de egy cél felé haladó „természethívő”, „piktúra holnaposa”, akik „minden idők jó művészete” megvalósításának igényével ajánlják magukat a holnapnak.

Mielőtt most a budapesti Szépművészeti Múzeum felé tartottam, azon gondolkodtam, hogy megérkezett-e végre az egykor úttörő magyar avantgárd a mába? Az életbe, ahogy ők szerették volna? Az érdeklődés óriási. Nevüket, műveik reprodukcióit - az évek során - számtalan publikációban ismerhette meg a nagyközönség. Az aukciókon itthon és külföldön rekordárakon kelnek el a képek. Ez volt a cél, a hajtóerő?

A „Nyolcak”

Itt vannak tehát. Hatalmas fotókról néznek le ránk, megszeppent látogatókra. Már mind csak legenda. Még a százkét évet élt Orbán Dezső is huszonöt éve halott. Tehát ők voltak. Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos. The Eight. Lépjünk tovább. Felragyognak az első képek. Elénk színekhez szokott szemünk megnyugtató biztonsággal igazodik el a színfoltok között. Itt van mindjárt Czóbel, Tihanyi, Kernstok. Márffy, a szín-rend harmonikus, helyesen alkalmazott példájával a „Fiú és lány zöld padon”-nal 1908-ból. „Új képek”, ez volt az első kiállítás mottója. A mait jellemezve azt mondanám: szép képek. Mint ahogy maga a tárlat is szép. (A rendezés Bárki Gergely és Rockenbauer Zoltán munkáját dicséri.) A kiállítás megtekintésének végén elmondható, hogy a három egykori budapesti tárlatnak (1909-10, 1911, és 1912) a mostani sikeres (majdnem teljes) rekonstrukciója, elismerést érdemel. Itt van mindjárt Kernstok képe. Ilyen volt tehát a híres Nyergesújfalu, ahová oly szívesen zarándokoltak ki a festőkollégák. Aztán ott van Pór Bertalan „Családja”. Merev figurák fénytelen szemmel néznek ránk. Két nő látható Czigány Dezső merész képén. Lapos arc, vonalak jelzik a belső állapotot. Márffy lürdő nőinek, de még inkább Kernstok újainak erotikus kisugárzása (még ma is) elgondolkodtató. Aztán jönnek az első Berény-képek. Meggyőzőek a „Parkban”, a „Labdázók”. Itt minden megtalálható. Fekvő nő, háttérben ugrálok, elöl falnak támaszkodó férfi, és persze a labdázók. A továbbiakban láthatjuk a festő legismertebb képeit. Az aktok közül mindjárt a légii