Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Szilárdi Béla: A színek bűvöletében
Mit is festett Cézanne tulajdonképpen? Igazából ezt a kérdést nem tudjuk megválaszolni, mert ahhoz tudnunk kellene mit látott ő, amikor, az őt körülvevő világot érzékelte. A történés nem teszi lehetővé a látott pillanat leképzését. Tehát nem beszélhetünk szemmel történő letapogatásról. Maga a látásfolyamat mozgás, ami azt jelenti, hogy szemünk egy másodperc alatt is háromszor- négyszer változtatja a fény beesési szögét. (Tehát a mozgást nem a fejünk ide-oda mozgatása jelenti, hanem maga a szem, egy látási logikának engedelmeskedve teszi ezt.) A festők közül Cézanne ismerte fel elsőként a szemnek ezt a tulajdonságát. Tehát a belső feszültséget nem a nézőpont változtatásával (mint a későbbi kubisták) éri el, hanem a látott világot érzékelve, a mozgásban lévőt és az állandót egyszerre ábrázolja. Kapcsolatot teremt a pillanat és az azt körülvevő dolgok között. Képeit nézve nem egy tőlünk független, objektiven meghatározott világot látunk, hanem a mozgáshatás következtében mi is részeseivé válunk a kép belső történésének. Sőt, megéljük azt az érzést, ami akkor keletkezhet, amikor a motívum megragadásának pillanataiban a festőt hatalmába keríti az ihlet, de annak parancsolgatás nélkül is ura marad. Népszerűségének egyik magyarázata, hogy a kép nézőjében azt a képzetet kelti, benne is lenne hajlam egy ilyen előítélet-mentes ábrázolásra. Tehát Cézanne nem csak a festők festője volt. Mégis mivel magyarázható éppen a következő nemzedékek festőire gyakorolt rendkívüli hatása? Valamikor 1903-ban, amikor Czóbel Béla, szokása szerint - hogy festményeit köny- nyebben szállítsa - az összegöngyölt vásznakkal hóna alatt az akkor huszonkét éves Picasso műtermébe lépett, az minden bevezető nélkül, összeráncolt homloka alól villanó szemét rászegezve, a világba kiáltotta: Cézanne mindannyiunk apja! Forradalmi idők? Párizsban pezseg az élet. Fiatal festők egész sora tekinti példaképének az ekkor már jóval harminc év feletti Flenri Mattisse-t. A jogászból lett festő talán elsőként (Mar- cél Duchamp mellett) ismeri fel Cézanne forradalminak tekinthető festészetét. De nem csak Párizsban pezseg az élet. Németországban Ernst Ludwig Kirchner, Fritz Bleyl, Erich FFeckel és Karl Schmidt-Rottluff meghirdetik az új irányt expresszio- nizmus címen. Valami hasonló motoszkál Matisse fejében is. Egyrészt végleg szakítani a már elavultnak számító impresszionizmussal, másrészt felhasználni a Cézanne által „feltalált” festőiséget. Legyen vége a természet szolgai utánzásának! A kép leikével kell foglalkoznunk! A színek kontúr nélküli tisztaságával kell harmóniát teremteni! A kiállított képeket látva a gyanútlan néző csak ámult. A kritikusnak (Louis Vauxcelles) egyszerűen vad volt az egész. És a „vadakat” nem lehetett megállítani. Említésre méltó, hogy köztük, már az elsők között egy magyar is szerepelt. Czóbel Béla képei ott voltak a Salon dAutomne művészei Valtat, Matisse, Derain, Marquet, Vlaminck, Friesz vagy Jean Puy festményei mellett. De a magyarok közül mások is közvetlenül részt vettek a párizsi művészeti élet megmozdulásaiban. A legidősebb, Kernstok Károly (1905-ben harminckét éves) már többször járt, tanult itt. Ezekben az években itt találkozhattunk Czigány Dezsővel, Berény Róberttel, Márffy Ödönnel, Pór Bertalannal, Orbán Dezsővel. Talán ebből következett, hogy nem sokkal később éppen Kernstok volt, aki tudta, kik azok, akik nemcsak távolról, de közvetlenül is részesei, művelői az új irányzatnak. 76
