Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Balázs Géza: Élet és nyelv

mellett - Samu lelőhelye éppen ide látszik majd a Turul alatt halad el vonatunk, bizony lenne rajta is némi szemlélnivaló, de Marcellka valamilyen találékony játékot tart kezében, két sütemény között.- Marcellka, nem vagy éhes, egyél még valamit..., van még egy kis chips. De köpd ki a rágót, chipszet és rágót nem lehet egyszerre.

És Marcellka dehogy tiltakozik, Marcellka eszik.

Tudósok úgy tartják, hogy hosszú, talán évszázados, talán nem is tapasztalt, de a génekben mégis rögzített éhezés információja tör elő - amikor már van mit és lehet enni, akkor pótolni kívánja a tudat a korábbi nemzedékek által elmulasztottakat. Most megeszúnk mindent, amit elődeink nem ehettek meg. Pótoljuk Túró Rudival, chipsszel, ropival, süteménnyel, cukros-koffeinos üdítővel. Magunkhoz veszünk, elfogyasztunk, elrágcsálunk, harapunk, elcsámcsogunk, megeszünk, edde- gélünk, felzabálunk, beblokkolunk, beburkolunk, majszolunk, kajálunk vagy kajo- lunk valamit, mindent, ami jár.

Burkoljuk a banánt, csipegetjük a chipszet, torkoskodunk Túró Rudival, silózzuk a süteményt, rágcsáljuk a rágót, beporszívózzuk még a morzsát is.

Ősi, genetikai program alapján.

S közben fut, zötyög velünk a vonat az ősi Árpád-kori templomok, falvak, az ősemberlelőhely, a honfoglalás, a szabadságharc emlékei mellett. Ahány állomás, annyi mese, annyi történet az országról, a nemzetről, a családról - a mi kis történeteink, szüléink történetei, rokonaink történetei, irodalmunk, zenénk, nyelvünk története. S csak fut-fut a vonat, napjában százszor és ezer Marcellkával, meg a nagymamájukkal, tele jó szándékkal és szeretettel, s már mobiltelefonon előre jelezve, hogy a Déliben várják Marcellkát a szülei, már elkészítették a finom ebédet, mert Marcellka egészen biztosan megéhezett a hosszú úton.-Jó étvágyat Marcellka!

*

A CSÖND KÖRE SZŰKÜL

Zajban élünk. Hamvas Béla szerint a csönd köre évente 16,5 kilométerrel szűkül. Ezek szerint a Föld csakhamar egy nagy kiáltássá válik. Hajnalban érkezik a szemeteskocsi, óriási csapódásokkal ürítik ki a kukákat. A környezetbarátnak nevezett trolibusz nagyobb zajjal közlekedik, mint mozgékonyabb társa, a sima autóbusz. Az ajtónyitás és -csukás hangja olyan, mint egy robbanás. Beszállunk a metróba, a villamosmotor alaphangja fülsiketítő zúgás. Ha pedig elindul, már semmit se hallani az emberi beszédből.

Remek szolgáltatás, hogy a metróban is használhatók a mobiltelefonok. De ki az, aki megérti a beszédet ?

Az intercityn végre zárt ablakú, légkondicionált kocsiba ülhetünk. Csakhamar mellénk telepszik egy fiatalember vagy fiatal lány, akinek a fülébe kötve a sétálómagnó, leánykori nevén walkman (magyarított formája sétafon lenne), s ezt halljuk egész úton: „Dub, dub, dub, dub”.

Elülök mellőle, kicsit el is szundítok, amikor megszólal a hangszóró: „Üdvözöljük kedves utasainkat, a Desodor-Láb Story Spray Intercityn. A vonat Szombathe69