Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Árpás Károly: Új útra lépve
- Jaj! - Mariska már jajgatott a nevetéstől. A termetes fiatalember elnémult. Nézte a nőt, aki minden erejét összeszedte, hogy elfojtsa a nevetést. Egy pogácsáért nyúlt. A nőnek az arca kipirult, a szájsarka vérzett, de végül elhallgatott. Mélyeket lélegzett, majd megszólalt.- Édes Kálmán, bocsásson meg! Lehetetlen volt nem nevetnem. Mondja, ragaszkodik ahhoz, hogy a beszélt nyelvet adja vissza? A fiatalember ráemelte a szemét.- Mariska kisasszony! Megtenné, hogy kijavítja nekem úgy a szöveget, hogy ne legyen nevetséges ?- Kedves Kálmán! Nagyon szívesen lennék a társa... - egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta -, azaz a munkatársa. Ám tudja, városi lány vagyok. Nem lennék biztos abban, hogy helyesen igazítom a szövegét.- Ott lennék maga mellett...- Nem, édes Kálmán, amihez nem értek, ahhoz nincs huzalmam. Inkább ne írjon így; Kákái Aranyos 3. se így írt. A fiatalember arca földerült, megpödörte a bajszát.- Igazán megörvendeztet, hogy olvasta a könyvem. Csakhogy ott muszáj volt úgy írni, hogy mindenki megértse. Az más volt: bírálat, kritika volt, vágás...- Drága Kálmán! Higgye el, hogy jó úgy! írja át a történetet. Zsótér Andor tűnt fel a bokrok takarásából.- Kálmán öcsém, be kell küldenem a mindenesemet a városba. Nincsen kedve a homokfutón vele menni?- De édesapa!- Hallgass, Mariskám, már eleget mulattatok! Elhallatszott a pincéig. Meg hátha akad munka a szerkesztőségben.- Köszönöm, urambátyám! Való igaz, meg kell vizitálnom a hétfői szedést. Köszönöm a vendéglátást! Mariska kisasszony! Az Isten áldja! Gondolkodni fogok a szavain.- Gyere, öcsém, velem. A hátsó udvarról indulunk. A fiatalember összemarkolta a papírjait. Búcsúzásként még hosszan nézett a fiatal lány szemébe, majd elindult.- Köszönöm, hogy megszabadított - suttogta oda a házigazdának. 3. A szállodai szoba nyitott ablakában álldogált az újságíró, onnan nézett az Oskola utcára. A mély csend szinte betöltötte a szűk utcát, mintha a nógrádi szurdokokban lett volna. Szeptember vége volt, elmúlt 29-e, a zsebórája szerint már hétfő kezdődött. „Elhulla virág, eliramlik az élet...” Az én apám is mészáros, kocsmáros volt. Selme- cen magam is tagja az önképzőkörnek. És később... Bagolykám rajongó szemei! Úgy volt, hogy győzünk... - de Zoltán sokáig élt, míg Kálmánka csak néhány napig... Negyvenkilenc hónapja már... Van-e értelme az idő... Az Úr adjon örök nyugodalmat neki! 64
