Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
Az Aczél Györggyel való találkozást, Bene Ede a Párizsi Magyar Intézet akkori igazgatója szervezte meg, szintén egy kávéház teraszán, a Grand Palais közelében, egy átfogó magyar képzőművészeti kiállítás megnyitása alkalmából. A fő hazai kultúrfe- lelős simulékony volt és benyomásunk szerint igen ravasz. Azzal a kérdéssel kezdte a beszélgetést, hogy miért nem megyünk haza. Nekünk otthon a helyünk, mondta, ott is csinálhatunk lapot, s kis szünet után hozzátette, ha engedélyt kapunk rá. A hazulról hozzánk jövő hazai kéziratokkal kapcsolatban kijelentette, hogy csak olyat közölhetünk, amelyik a Szerzői Jogvédő Iroda közvetítésével, azaz jóváhagyásával jut el hozzánk. Ez a törvény. A törvényt be kell tartani. Szerinte az megoldható, hogy a lapra Magyarországon elő lehessen fizetni, mondjuk 200 példányig. Akkor viszont meg kell szüntessük azt a gyakorlatot, hogy funek-fának postázzuk a lapot. Csak úgy mellesleg megkérdezte, hány példányt szoktunk beküldeni. A tényleges 4-500 helyett 300-at mondtunk neki, beleértve a szerzői tiszteletpéldányokat is. Végül megegyeztünk a 200 előfizetőben, természetesen, a szerzői tiszteletpéldányokat ettől függetlenül ezután is küldjük a szerzőknek, mondanom sem kell, azzal a tudattal egyeztünk bele, hogy úgyse fogjuk betartani. A Szerzői Jogvédő Iroda tulajdonképpen cenzurá- tus volt, melyen belül Tímár György volt a bennünket figyelő cenzor. Tiszaifn ügynök elmondta, hogy „olyan jelenségeket is tapasztalt, hogy elutasítják (mármint a MM szerkesztői) a szélsőséges irányzatot, pl. bíráltak egy Mind- szentyről írt könyvet, ...bírálják pl. a magyar 1956-os forradalomról megjelent dicsőítő műveket”. Tiszai fn ügynök nem értette meg, hogy mi a dilettáns hozsannázást vetettük el, az üres lelkesedést, a közhelyek mindenhatóságát. „Az ügynök elmondása szerint - jegyzi le a tartótiszt, Garay András r. szds. - a legtöbb írás mely benne (a Magyar Műhelyben) megjelenik, nem politikai tartalmú, de ha ilyen megjelenik, akkor az a legtöbb esetben negatív, s polgári irányzatú.” Ezt anélkül is megírhatták volna, hogy megnézik a lapot. Nagyon árulkodó Tiszai fn ügynök szellemi kapacitását illetően az, hogy „elmondotta, hogy pl. Szász Béla Belgiumban élő magyar megjelentetett egy ,Rajk-per’ c. regényt, amelynek ő is vádlottja volt.” Ha már kultúrkodnak, tudálékoskodnak, annyit illene tudniuk, hogy Száz Béla nagysikerű, megrendítő, sok-sok nyelvre lefordított könyvének a címe „Minden kényszer nélkül”. Garay András r. szds. szerint „elmondottuk neki (az ügynöknek), hogy bennünket főleg az irodalomban jelentkező negatív jelenségek érdekelnek, a nacionalista, revizionista, pártellenes művek, cikkek, stb., illetve azok a személyek akik ilyen műveket alkotnak, terjesztenek, megjelentetnek... Megemlítettük a Magyar Műhelyt, s figyelmébe ajánlottuk, hogy különösen a francia szakos tanárok és hallgatók között kell felmérést végezni, de más irodalommal foglalkozó személyek között is, olyan szempontból, hogy kik tartanak kapcsolatot a MM szerkesztőségével. Fel kell deríteni olyan személyeket, akiktől a MM szerkesztősége írásokat kér, vagy már küldtek írásokat.” A buta megközelítés csimborasszója, az elemzésre való képtelenség csúcsa, annak az észre nem vétele, hogy a Magyar Műhelyt különösebben nem érdekelték sem a francia tanárok, sem a francia szakos hallgatók. Mint ahogy annak idején Mikes Kelemen sem a törökül tanuló honi ifjakkal kereste a kapcsolatot. Budapest-Párizs, 2011. május 51
