Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 11.)
Sok esetben persze mit sem ért a kuruzslás. Ilyenkor elfogadtuk Isten akaratát, leginkább azért, mert nem volt pénz orvosra. A szegénységet kivédeni csak nagyon szigorú takarékossággal lehetett. Kikerülhetetlen kényszer volt, hogy kiporciózza nagymamám a falatokat, hogy minden élelemből elegendő maradjon az „újig” és a megszerzett, boltból vásárolt tárgyak, eszközök a lehető leghosszabb élettartamúak legyenek. A megtanulnivalók egyik legfontosabbja volt, hogy a paraszti létből nincsen kiút. Anyám ezt nem fogadta el. Senkit és önmagát se kímélve, kirontott a karámból. De a zöm, meglapult. Földhöz nyomta a törvény, amely szerint, aki paraszti sorba születik, annak ebbe zártan kell élni, a szükséges tudást és magatartást örökíteni, azután becsületben meghalni. Mért van ez így? Ki rendelte ezt így? Én is csak az óta sejtem, amióta Dorogi tanító úr könyvtárában rábukkantam azokra a könyvekre, amelyek a válasz megközelítésének a lehetőségét kínálták. Tízéves koromban, a negyedik elemi iskolát járva lettem bejáratos a tanító úr könyveinek birodalmába. Pár évvel későbben aztán ott jutottam ahhoz a meghökkentő ismerethez, hogy voltaképpen nincsen történelmi adat, amely arról szólna, mikor és milyen csatamezőn győzte le az erősebb a gyengébbet? Hol született például a szerződés, amely pontokba foglalta urak és parasztok jussát? A paraszti sorsról mesélő és elmélkedő írók szerint sok csatamezőn és hosszú ideig tartott a harc. És a kvázi-szerződést folyamatosan írta alá mindenütt mindenki, aki beletörődött, hogy mások uralkodjanak felette. A törvények, amik a parasztot paraszttá tették, fegyverrel érvényesített ordrék voltak, persze. Tartalmazták, hogy mennyi a robot, mennyi a dézsma, mennyi az úrbér, miképpen kell tisztelni az urat, mit kell szállítani a kastély konyhájára, hány személy vonuljon katonának. Ezek, a jobbágyság idején, a parasztság „nevelőkorszakában” kialakult törvények azonban szinte szükségtelenné lettek a későbbiekben. A jobbágyság idején törvényes kötelességből robotolt a paraszt, - a későbbiekben megszokásból tette. Jobbágyként csupán előképe volt a „betörés” utáni paraszt-egzisztenciának. Az én gyerekkorom idejére már tökéletesen „betört” a paraszt. Amulok, ha eszembe jut az a fantasztikus erőkifejtés, amellyel belegörnyedtünk a munkába. Nyilvánvaló volt, hogy szenvedtünk és gyötrődtünk a télben, nyárban kényszerű fizikai erőkifejtésektől. Igazán különös azonban, hogy volt valami belelopott élvezet is abban, amit tettünk. A szükség parancsára dolgoztunk, mert így biztosíthattuk, hogy ennivalónk, ruhánk legyen, de például gyerekként sohase gondoltam effélére, mégis belém ivódott, hogy teljes erővel és szépen kell dolgoznom, akkor is, ha nem látják. Olyan bolondéria ez a szépre is, tehát fölöslegesre is törekvés, amit esetleg csak a művészetről gondolkozva lehetne megérteni. 53. Azt vettem észre, hogy annyira az autó sarkába húzódtam, akárha el akarnék távolodni valamitől, aminek a közelsége idegesít. 4
