Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 11.)

Riadtan pillantottam a tolmácsnőre, hátha megneszelte konfúziómat. Hátha - talán - látja is gondolataimat.

Rendszerint önbizalmat, mozgékonyságot, határozottságot tükröző arcán most fáradtság keveredett, pilledt szomorúsággal. Amint azonban észrevette, hogy nézem, szolgálatra készség és szeretette méltóság társult személyisége egyéb jellemzőihez, meg - ó, igen! - kicsiny kacérság is. Úgy kezdtek bennem száguldani különféle gondolatok, hogy megrázkódtam, akárha áramütés ért volna s még a fogaim is összekoccantak.- Do you feel all right? - hajolt felém rögtön a tolmácsnő.-Jól vagyok - biccentettem s indíttatást éreztem, hogy magyarázatba kezdjek paraszti környezetben zajlott nevelődésemről, de rögtön el is vetettem az ötletet.

Valószínű, hogy érkezésem első percétől ismeri múltamat, hiszen a Magyarországról bolgár illetékesekhez juttatott káderanyagomban minden benne van. Nem valószínű, hogy érti is, de lehet, hogy nem is akarja. Nem fontos számára.

És tulajdonképpen mit is akarnék megmagyarázni?

Valamit, ami semmiképpen sem azonos azzal, amit mondunk róla. Annál sokkal cifrább.

Nevelődésem kezdetén feltétlenül a magyar paraszti világ része voltam. Értek a későbbiekben ilyen-olyan hatások, de azok nem a múltamat változtatták meg, hanem a személyiségemet alakították. Nyugodtan írhattam tehát önéletrajzaimba, hogy származása: szegényparaszt.

Magas volt a szegényparaszti származás árfolyama. Hallottam róla, hogy lehetett vele üzérkedni. Olyanok is ebbe a rubrikába sorolták magukat, akiket nem illetett meg. Valaki például kifelejtette életrajzából a cséplőgépet, amit apja birtokolt, és ami által ő kulákcsemetének minősült - ugye -, és ez a feledékenység súlyos következményekkel járt.

Az én rokonságomhoz falusi rendőr, uradalmi intéző, leventeoktató, kocsmá- ros is tartozott, akik - ugye - osztályellenségnek minősültek, mégsem volt miattuk bajom. Pedig én is kihagytam őket az életrajzomból. És nem féltem, hogy büntetnek majd érte. Erősen hittem, hogy az emberek többségéhez hasonlóan az én flekkesnek sej dített rokonaim is csak a kenyerük után mennek, és nem politikai tülekedés motiválja elhelyezkedésüket. Ezért nem is róható fel hibaként, ha nem teszek róluk említést. Ha pedig nem hiba, nem lehet belekötni.

Akkori, bigottan hívő korszakomban, senkitől és semmitől nem féltem, - önmagam tévedéseitől sem. Ha egyszer az eszme tévedhetetlen és én maradék nélkül híve vagyok az eszme minden porcikájának, akkor én is tévedhetetlen vagyok. Ha úgy vélem, hogy kocsmáros rokonom is a szocializmust építi, akkor az úgy is van!

Vak - és voltaképpen tudatlanságon alapuló - bátorságomat híven közvetíti a história, amely kezdő katonakoromban esett meg velem. Amint már említettem, a hadsereg központi újságjához rendelt a behívóm, ahol aztán hónapok leforgása alatt külpolitikai rovatvezető és hadnagyi rendfokozatú tiszt lettem. Nagy bizalom nyilvánult irányomban. Éppen ezért felháborított, amikor velem azonos rendfokozatú kollega rá akart beszélni, hogy szóban, vagy írásban adjak neki tájékoztatást időnként a szerkesztőség munkájáról, a vezetőiről és egyebekről, amiket fontosnak tartok, mert ez a háttérinformáció „A Párt” érdeke. Kizavartam a szobám5