Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - Salamon Nándor: Garas Kálmán kiállítása
SALAMON NÁNDOR Garas Kálmán kiállítása BARTÓK BÉLA ZENEISKOLA, 2011. ÁPRILIS 4. Bevallom, némi megrendülést érzek e helyen állva. Két okból, de inkább háromból is. Megtisztelő számomra, hogy abban az intézményben kell megszólalnom, amelyet hajdani győri osztálytársam, mára megfogyatkozott kis iskolai közösségünk büszkesége, Tibold Iván alapított és vezetett haláláig. Aligha gondoltuk ama távoli múltban, hogy sorsunk majdan éppen Szombathelyen sodor össze bennünket. Sajnos, nem sokáig élvezhettük a szomszédságot. Valahányszor erre visz az utam, megérint igazságtalanul korán eltávozott barátom emléke. Ha már a barátságot hoztam szóba, nem kerülhetem meg, hogy ne emlékezzem Szántó Piroskára, akinek éppen Bartók inspirálta falkárpitja fogadja az aulába lépőt. Büszkévé tesz, hogy famulusa lehettem s megtisztelt síron túli barátságával. Harmadik megrendülésemet mai kiállításunk főszereplője, Garas Kálmán és művei hívják elő. Nem könnyű ugyanis méltatni azt az embert, fotóművészt, akivel évek óta dolgozunk együtt, mélyülő barátságban, megértésben. Mostanában szinte napi kapcsolatban cserélünk gondolatokat közös munkánkban. S itt és most arra is emlékeztetnem kell, hogy a „hely”, mint olyan, szervesen épül be az ő életébe, nem túlzás állítani, napi munkájába. Azt hiszem, köztudott, hogy publikált fotóinak jelentős hányada éppen itt és a szomszédos hangverseny- teremben készült. Ország-világ úgy ismeri, mint a Bartók Szeminárium és Fesztivál avatott dokumentátorát, világhíres muzsikusok, zeneszerzők szombathelyi jelenlétének, megnyilvánulásainak, gesztusainak, arcvonásainak avatott, művészi színvonalú megörökítőjét. Nem véletlenül látjuk viszont e munkáit könyvek, szakmai folyóiratok címlapjain, írások kísérő illusztrációiként, hanglemezek borítóin, így azután az sem véletlen, hogy a ma látható portrék modelljei közül is többen élnek a muzsika világában, komponálnak vagy a zeneszerzők műveit interpretálják. Az már csak természetes, hogy a fotográfus éppen az átlényegítés felemelő pillanataiban igyekszik megragadni személyiségüket. Garas Kálmán elsődleges műfaja a portré, de ez nem jelent holmi leszűkülést. Rendszeresen feltűnik nagy táskájával minden olyan eseményen, rendezvényen és helyszínen, ahol érdemleges téma mutatkozik. Riportképek százai, ezrei nemcsak technikai felkészültségéről tanúskodnak, de képalkotásban megnyilatkozó szellemiségének magas fokáról is. A megjelenítésben mindig a jellemző, a lényeg kifejezésére törekszik. Szem előtt tartja Maupassant festőknek szánt, de a fotósokra is érvényes jó tanácsát: „... műve által kell megragadnia bennünket, nem pedig anekdotával, amiről a mű szór. Ha már idéztem, akkor helyénvalónak érzem előhozni Berecz András mesemondó találó gondolatfutamát: 57
