Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Salamon Nándor: Garas Kálmán kiállítása

. ha egy embersors vagy látvány akad, amit meg kell örökíteni, akkor fotóművésszé válik az ember. Azon a ponton, hogy a fotón a lényegtelent le kell hagyni, már súrolja a művészet határát a fényképezés”.

Garas Kálmán évtizedek óta ezen az úton halad. Embersorsokat, élethelyzeteket figyel, lát és megörökít, képei pedig régen nemcsak súrolják a művészet határát, hanem megütik a mértéket, kiállják a művészi minőség próbáját.

Jó tíz esztendeje „Arcterek” címmel egy válogatást adott közre könyvében e szándékot megtestesítő fotóiból. A kötet hátoldalán egy „önarcképet” látunk, amelyet mintegy „betetőznek” a távolba futó út szögben záródó vonalai. Jelképes fotó! „Onnét jöttem! Itt tanok! - sugalmazza, de egyben ígéretet is hordoz: „Mögöttem látszik ugyan az út, de megfordulok és azon megyek tovább!”. Az eltelt évtizedben számos jelét adta kiállítások formájában az elhatározás töretlenségének. Változatlan szenvedéllyel kereste az új szituációkat és új modelleket.

E kis tárlat, mindössze tizenhét kép, újabb állomás, de inkább csak jelzése annak, hogy az egykori, sajnos időközben eltávozott, a szellemi életet gazdagító korVáséiy Tamás

társak helyett - Jékely Zoltán szavaival - a „zagyva századélen” - sikerült új médiumokat találnia céljaihoz, de a régiek is új arccal vannak jelen felvételein. Mindahányan közöttünk élnek, gyakran feltűnnek a városban, „műhelyeikben” alkotnak, munkájukkal, műveikkel szolgálják az ember lelkének nemesedését. Kevés képből álló tablójuk még így is színes, változatos. A muzsikusok társaságában ismert festőket, grafikusokat, szobrászokat látunk, de költő, egyetemi tanár, építész és helytörténész, népművelő, sőt egyszerű kiállításlátogató is lencsevégre került.

58