Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - Tárnok Zoltán: Kereszt a falon
csúcsa. A magam gazdája lehettem, és Karolina nénit is kihagyhattam a játékból, vele sem kellett többé osztoznom a keresetemen. Ráadásul a viszonylagos megnyugvásomat is elhozta ez az új helyzet, csökkent a lebukásom veszélye. Mert igazából a lebukástól, a lányom előtti lebukástól citeráztam a legjobban. így mégis kisebb lett a kockázata, hogy valaki ismerős meglásson a bejáratott helyemen, és a hír valahogyan a fülébe jusson. Szóval kialakult az állandó, szilárd keret, ha meg valaki néhanapján lemorzsolódott a csapatból, mindjárt újból egyenesbe kerültem, hamar megvolt a pótlás. Lassacskán már összegyűlt egy kis tőkém, nem is túl nagy ráfizetéssel el tudtuk cserélni a lakásunkat egy másik tanácsira. A szomszédos kerületbe költöztünk, az Erzsébetvárosba. Egy forgalomból kieső, nagyon kedves, fás kis utcácskába. Ez a lakás sem volt sokkal nagyobb a réginél, de már másfél szobás, és még egy parányi erkély is tartozott hozzá. Barát utca! Már a neve is tetszett. Itt mindent tiszta lappal kezdhetek! Meg aztán itt a sittről kijövő Fecó se könnyen akadhat ránk, legalábbis remélhetőleg. Csak ha nagyon hajtana erre, ha nagyon akarná. De semmi jele ennek a nagy akarásnak. Hogy nagyon érdeklődne irántam. Se egy üzenet, se egy levél. Már hosszú ideje. Úgy látszik, a másik két nőjét szipolyozza bentről, náluk kötött ki végleg. Vagy azok kötöttek ki őnála. Szóval úgy látszott, végre-valahára gördülhetnek előre a dolgok szépen. Amikor már a kislányom általános iskolai ballagása is megvolt, a legjobbnak mondott budai gimnáziumba, a Szilágyi Erzsébetbe írattam be. Zene és idegen nyelv tagozatra. Kicsit messze esett tőlünk, de metróval simán elérhette. Tudtam, hogy itt jó kezekben lesz, és a magas követelmények neki csak a javára válhatnak. Úgy is lett, jobban már nem is alakulhatott volna. Négyeseket csak két tantárgyból hozott, fura módon épp abból a kettőből, ami nekem hajdanában a leginkább feküdt. Nyelvtanból és matematikából. A többi csupa ötös. S nemcsak a tudásával, az osztályzataival tűnt ki, ugyanúgy a közösségi munkájával. Már a legelején két önképzőköri társaságba is belépett, a színjátszó csoportba meg a rajz szakkörbe. Év végére pedig az iskolai énekkarnak is tagja lehetett, ami a legnagyobb kitüntetés volt, mert azok már hosszú évek óta a világot járták, és minden nemzetközi fesztivál serlegét elhozták, mindenütt taroltak. Ráadásul a kórus másodkarnagya lett az osztályfőnöknője, egy csupa szív valaki, akivel egyik szülőnek sem volt nehéz összemelegedni. Nekem se. Az álom szállt le vele a földre. Vérbeli pedagógus volt, mindenre, a legapróbb körülményre is oda tudott figyelni, és tűzbe ment a tanítványaiért. Az ilyenek előtt én földig hajolok! Úgyhogy igazán egy szavam se lehetett, kívánhattam volna ennél is többet? Ámde ez sem maradt így hosszú ideig, nem maradhatott. Mert nemsokára lezúdult rám az utolsó görgeteg is a nagy robajával. Tudtam én, hogy egyszer ez is lezajlik, ez a nagy szembenézés a lányommal, készültem is rá. De nem így akartam. Azt szerettem volna, hogy én legyek a hírforrás, tőlem tudja meg a színtiszta igazat. Annak minden ágbogával együtt. Én akartam elé állni a magyarázatommal. Csak hát addig húztam-halasztottam ezt a nemszeretem lépést, míg le nem késtem. S így minden csak rosszabb lett. Öt is kímélni akartam persze, de tulajdonképpen az én gyáva húzódozásom volt az igazi ok. Végül is azt kaptam érte, ami járt. Az egyik gimnáziumi osztálytársnőjétől érkezett az első célozgatás rám, ám hogy ő honnan, mi úton-módon szerezte az értesülését rólam, azt mindmáig nem tudhatom. Hazaérve 21
