Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Kulin Ferenc: A 'modern' posztromantikus fordulata 1848-ban

radikálisan individualista személyiségetikáját. Ha pusztán egy költői életmű eszmetárának színességéről lenne szó, nézőpont kérdése lehetne, hogy szintézist vagy eklekticizmust látunk-e ebben az értékrendben. Petőfi esetében nem jogosult ez a megközelítés. Nem azért, mintha a művészi zsenialitás fölötte állhatna minden kritikának, hanem mert az a léttörténeti pillanat, amely (még) magában hordozta a ’modern’ mindmáig meg nem valósult alternatíváját, nem ítélhető meg a megvalósult alternatíva semmilyen pozíciójából. Petőfi politikai költészetének és a benne megnyilatkozó ethosznak különleges ontológiai státusza van. Amit Pethő Bertalan mond metafora-elméletében a transzfer fogalmáról, a politikus-költő habitusára általánosságban vonatkoztató.

Az a dinamikus egyensúlyi állapot, aminek a modelljét megteremtette önmaga és a történelmi világ között, nem kínál tartós védettséget a szubjektum számára, ugyanakkor folytonos készenlétben tartja az emberi minőséget a Létet betöltő Hatalom embertelenítő hatásaival szemben.

Abban a léttörténeti pillanatban, amelyet az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc eseménye jelez - éppen annak tulajdoníthatóan, hogy a Rendszer, a Hatalom kulisszái mögül a maguk leplezetlen valóságában bukkantak elő a Létrontás brutális erői - az eladdig önvédelemre kényszerült társadalom is támadásba lendült, s azt a muníciót vitte a harcba, amit a kultúrában, a vallásban, erkölcsi eszményeiben, egyszóval Életvilágának Átéléssel szavatolt ’raktáraiban’ halmozott fel. Az újkor civilizációs projektjének a kezdetektől meglévő mély, belső feszültsége robbant ki, s a pusztító lángok fényénél - Petőfi életművében - felvillant a ’modern’ emberi arca.

50