Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél
egy tapir és a csőorrú tátogatja egymás mellett a száját, s a csőorrú éppen azt mondja, tagoltan, egymás után következő rövid és érthető mondatokban, amelyet ő maga is mond.- Ez az ünnep szereti a lassú lényeket.- A csőorrú olyasféle?- Igen. De miért a tapir mellett? Ugyanazon a hűvös üveggolyóbison.- A ló és az orrszarvú rokona, tudtommal.- Nem azt mondom, hanem hogy ugyanazon az üvegfalon vannak. Együtt. Mi közük egymáshoz?- Istenem, miért is állítod, hogy tapir? Holott lehetne annyi más.- Akad benne szeretni való. Több, mint a csőorrúban.- A szerethetőség elég ahhoz, hogy tapir legyen?- No, no. A tapírság hozzájárul a szerethetéshez. Viotti és asszonya, mint két gyermek, a padlón ül, a karácsonyfa alatt, gyerektelenül. A fa a házukat elkerítő fal tövéből, éppen a faragott kapuzat szája mellől lett kivágva, ünnepi módon áll felöltöztetve a kandalló mellett, angyalhaj, gyertya, gyertyafény övezi, és a kacagás. Az asszony megtapogatja a puha gyolcsot, szétmorzsolja a száradó virág szirmát, megérinti a tálcára helyezett diós süteményt, a fenyőtűk végét, és a gyertyaláng közelébe tolja mutatóujjának begyét, mintha azzal szeretné megnézni a tűz sárga színét.- Az illatod mindig ilyen ünnepi! Olyan karácsonyi. Utóbb az óra alatt élnek. A finom, tükrökből, üvegekből és bronz kerekekből álló, szüntelenül kotyogó szerkezetet abból a városból szállítja lovakkal vontatott szekerén haza Vitotti, ahová Kálvin, ha elég mersze bizonyult volna ahhoz, hogy otthagyja a közösségét, menekült volna: Strasbourgból. Rongyok között, mintha papír alapanyaga volna. Felesége, ha lehetősége nyílik rá, az óra hangjait hallgatja, a hangokban hol svájci, hogy elzászi hangján szólal meg Kálvin, az, akitől kapta az istenfélelmet.-Tak! Aztán hamarosan megint:-Tak. S egyszerre csak:- Tak, tak, tak - és nyolc csengettyűszó. A likőrös a borossal, a boros egy másik borossal, a cipőjét fűző porcelán kisfiú fejével, majd a vizes a likőrössel, a réz gyertyatartóval, a keresztre aggatott ezüst karkötőkkel. Reggel nyolc. Elkezdődik a nappal. Két óra elmúltával kilép a szobából az erős törzsű mester, de csupán ekkor ébred a mester neje. Felébred, megmosdatják, a vállára terített kendőre szétbontott haját hosszan fésülik, fűszeres gombát és tojást reggelizik, s majd ebédig figyeli az óra változatlan intenzitású hangjait. Es ebéd után. És vacsora után is. Többnyire teheti, hogy egyebet se figyeljen, mint az ingaóra szabályok közé terelődött életét. Szeret azzal együtt lenni, azt mondja, azt hangsúlyozza, kissé elnyújtott, énekhez illő szavaival, énekelve egy taccatót, azért, mert így össze tudják hangolni az életüket. Az óráét az övével, avagy az övét az óráéval, innen oda, onnan ide ugyanaz az eredmény. Az ingaórát Strasbourgból akarja, váltig állítva, 83
