Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél
hogy a strasbourgi óra lehet csak a jó. Ott, az a megfagyott vízesésre emlékeztető dóm órája, annak ellenére, hogy csillagászati óra, nyolcszáz éve kifogástalanul működik, márpedig ez arra utal, hogy ama város órásai kitűnő szerkezeteket állítanak elő. A strasbourgi órát bár sosem láthatja, de nem azért, mert a férje nem viszi magával egyetlen útjára sem, hiszen ha vinné, akkor sem pillanthatja meg, s ezt elfogadja, de csillapítatlan vágyát a strasbourgi óra után megérti és kielégíti. Viotti egyik december 31-én, éjfélkor végignézi, hogy az elzászi óriási óraműben miként mozdulnak meg a kerekek, ingák, rugók, kötelek, huzalok, ballasztok hatására a színesre mázolt, alaposan festett figurák, és az óra sokemeletes, különös fiókokat, rekeszeket, polcokat tartalmazó óradobozából egyre-másra előbukkanva mint elevenednek meg a fából faragott, különféle méretű alakok, akik eljátsszák az emberi életet. Amúgy egyéb időpontokban is emberutánzatok, azaz babák tűntek fel, az első óranegyedeket kisgyerek jeleníti meg, a másodikat, azaz a félórákat jól fejlett ifjú, a háromnegyedeket javakorabeli férfi, az egész órákat aggastyán, akinek nyomában menten a kaszás halál alakja érkezik meg. Ezek után töprengés nélkül megvásárolta neje számára az akár asztalra is állítható, üvegdobozú ingaórát, amely a vásárlás pillanatától az ő idejét is szabályos darabokra szeldeli. Igaz, belőle nem pattannak elő mindenféle bábuk, de az, hogy az órát működtető, szabályos időközönként felhúzásra szoruló rugó is láthatóvá válik az üveg alatt, ugyanolyan csodálattal tölti el, mint az éjféli színház. A felesége, ha teheti, és nem a fájdalom két erős karja között vergődik, ezt az egész lakáson, egész udvarházon, egész héten, egész életén uralkodó órát hallgatja. A perceket jelentő nagy kattanások közötti súrlódások neszét, a láncok és fogaskerekek szünet nélküli percegését, a percek hangjait és persze a különböző negyedek egy-két-három-négy kongatását. S a naponta huszonnégyszer felcsendülő órahangot, amely az órák számának növekedésével gyarapodik. A strasbourgi szerkezet a nappali szobában áll, a két ablak közé, a fal mellé szorosan helyezett dió stelázsin, amelynek üvegpolcán az óraütésekkor a szorosan egymás mellé került porcelánfigurák és üvegpoharak összecsendülnek. S mindig ugyanabban a sorrendben: a likőrös a borossal, a boros másik borossal, a cipőjét fűző kisfiú fejével, majd a vizes a likőrössel, a velencei csiszolt üvegkehely-párral, s végezetül az ónkorsóba helyezett grafitceruzák is zötyögni kezdenek, amelyekre a napvégi elszámolások készítésénél a papírmalom mindig savanyú izzadtságszagú tulajdonosának van szüksége. Már végéhez közeledik az ágyban élő asszony könnyű vacsorája, hosszú haját éjszakára kontyba tekerik, belép a tisztaszobába a fehér mester, férfiúi mosoly a szája szögében, örömmel, s megnézi, kellően hegyesek maradtak-e a ceruzái. — Tak, tak - percenként pattannak elő az óra üvegdobozából a perceket jelölő hangok. A szenteltvíztartó porcelántégelybe mártja az asszony a mutatóujját, megpermetezi a négy falat, és meggyújtja a bűnbánó Mária képe alatt a méhviaszlapból feltekert, kisujjnyi gyertyát. Életének folytonosságát kizárólag a mélyföldön szerzett, havazások kezdetével kiújuló reumája és a levelek iránti olthatatlan érdeklődése jelentik. Jövőjében ott lesz a helye ennek a reumának és ennek a szenvedélynek is. Elkövetkező élete úgy 84
