Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 10.)
Ekkor hozták a harmadik fogást, aminek azt a címet adták a konyhán, hogy profitéról extra mese. A tolmácsnő dicsérte, én két falásra bekaptam.- Rendelhetünk még valamit, ha óhajtja - nézett eltűnődve tányéromra a tolmácsnő. Én is tűnődtem kevéssé, azután csak ennek az utolsó fogásnak a receptjét kértem. A pincér úgy tájékoztatta a tolmácsnőt, hogy 300 gramm málna, 250 gramm sajt, 250 gramm túró, fél citrom leve, fél deci narancslé, 4 evőkanál porcukor, vagy ugyanez visszafelé. Azt kértem a pincértől, írja fel ezeket az adatokat. A papírt a belső zsebembe tettem. Megjöttek a sofőrék, hogy részükről indulhatunk.- Lehetséges annyit várni, amíg a számlát kifizetjük? - kérdezte a tolmácsnő sértetten és sértőn, mire a két férfi kiment. Mindvégig dohogva, mérgelődve intézte a tolmácsnő a számlánkat. Szemeit a plafon hatalmas, méltóságos gerendáira emelve, többször is azt kérdezte:- Hová ez a nagy rohanás? 51. Miután elfészkelődtünk a kocsiban, zsebtérképet kotort elő táskájából a tolmácsnő, és mutatta, hogy innen, tehát Plovdivból, oda, abba a városba megyünk. Annak a neve: Sztara Zagora. Ott foglaltak éjszakai szállást, és onnan indulunk másnap tovább kelet felé, a Fekete-tenger partján lévő Burgaszba. A városnevek említéséből kihallotta a sofőr, hogy mi a téma és közbeszólt:- Sztara Zagoráig hosszú lesz az út. A tolmácsnő felfortyant.- Mért lenne hosszú? Addig tart, míg odaérünk és perccel sem tovább.- Egy perc is lehet hosszú. Azért mondom, hogy addig akár szundíthatunk is. A tolmácsnő idegesen a kis térképre bökött, aztán diadalmasan kiáltott:- Itt van Chripán! Az egyetlen helység, amin átmegyünk, és már Sztara Zagora következik. Elégedettnek tűnt és visszadugta térképét a táskájába. Nem nagyon kötött le kettejük vitája, ezért inkább a hallgatag és mozdulatlan temetőkertet néztem, ami feltehetően a nemrég mögöttünk hagyott Plovdivhoz tartozott. A sofőr, akinek mindenkivel szemben helyzeti előnye volt, hogy körkörösen láthatott, észrevette, mit bámulok, és megjegyezte:- Tisztelnünk kell a temetőket, mert ott vannak, akik lehetővé tették, hogy mi meg itt legyünk. Tapintatlanságnak véltem volna figyelmen kívül hagyni halovány bonmot-ját, ezért hasonló modorban megjegyeztem:- Lehet, hogy olyanok is vannak ott, akik szívesebben lennének itt. Csúfondárossá lett az arca és javasolta, hogy kérdezzem erről a sírhantok lakóit. Mielőtt mondhattam volna bármit, harsányan felnevetett:- Zavarba jönnének, mint Ádám anyák napján! - idézte a tőlem hallott Puskásviccet. És megint sokáig heherészett.- Argle-bargle! Argue without end - tekintett sötéten a padlóra a tolmácsnő. 53
