Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gál József: Horváth János, a sorsfestő

Nehéz megfogalmazni. Mindkét szó jelentése közismert. Az expresszív kifejezőt, nyomatékost, a realizmus valósághű ábrázolást jelent. Az én munkáimban talán azt jelenti, amit az előbb is említettem, amit belelátok. Ez az én realizmusom. A látvány azonban önmagánál többet jelent. Például a felhős ég lehet drámai, vészjósló vagy vidám, tavaszi hangulatú.

Ha képeidet, grafikáidat sorra vesszük, akkor egyértelművé válik, hogy a te világod a falu, gyermekkorunk mindinkább eltűnő faluja. Portréid is idős falusi emberek, juhászok. Rendszeresen visszatérnek a falusi kocsmákban, vasútállomások talponállóiban iddogáló, beszélgető emberek is. Mi köt téged hozzájuk, hiszen valójában városi gyerek voltál?

Valójában nem városi voltam, hiszen Oroszvár is falu volt. Győrben sem a belvárosban laktunk. Ezért én igazából ezekhez az emberekhez kötődtem. Kötődöm ma is, az ő világukat ismerem. Akiket megfestettem, nem modellek, hanem mind személyes ismerőseim, régi vagy újabb barátaim.

Miért a falu?

Hát az elmondottakért. Ez a vonzódásom az oka, hogy amikor lehetőség nyílt rá, az Őrségben házat vásároltunk. A növények, az állatok mindennapjaink részesei. Végigkövettem/követem a fák életét a „gyöngyvirágtól lombhullásig”, a pelyhes kiscsibéktől a kukorékoló kakasig. A szarvasok, őzek néha az ablakunkon nézegetnek be. A falu természetes közegem.

Es a város miért nem., hiszen szombathelyi műtermed a legrégibb szombathelyi lakótelep kapujában van?

A várost én valóban nem festem. A város nem az én világom. Van, akinek a város a témája, amelyet sokféleképpen meg lehet festeni, akár árnyoldaláról is. Engem nem fogott meg.

Hogyan kezdődött, milyen élmények indítottak el a falusi kocsmák, talponállók megörökítésére?

Egyik volt tanítványom könyvet írt a sörről, és tőlem is kért illusztrációt. Azt gondoltam, elmegyek a kocsmába, körülnézek, így biztosan hitelesen tudom megrajzolni a sör „világát”. Itt hamar kiderült számomra, hogy a falusi emberek elsősorban nem inni járnak a kocsmába, hanem beszélgetni, gondolataikat kicserélni, meghallgatni a friss pletykákat. Csak inni otthon is tudnának, hiszen van elég boruk, pálinkájuk odahaza is.

Portréid zömmel idős emberek, a fiatalok kevésbé jelennek meg alkotásaidon. Miért?

Az arcra, különösen az idős emberek arcára sok minden van írva. Idős korra karakteressé válik az arc. Ott van egész élete az embernek, ezért nem arcképfestési ujjgyakorlat, amit én szeretnék csinálni. El akarom hagyni, amit el lehet, és hozzátenni, amit lehet színnel, formával, hogy azt fejezzem ki, amit én abban az ember20