Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gál József: Horváth János, a sorsfestő

Kik voltak a mestereid? Hincz Gyula. Szívesen emlékezem erre a nagyon kedves jó tanárra. Alapos korrek­túrát adott mindig. A munkáinkba sohasem javított bele, hanem ha szükségét látta, egy papírra lerajzolta az általa jónak tartott megoldást. Másik tanárom Barcsay mester, aki három évig tanított perspektívát és anatómiát. Rabinovszky Máriusz művészettörténetet oktatott. Őt is jó emlékeimben őrzöm. Emlékszem egy alka­lommal görög témájú dolgozatomban Babits Hegeso sírja című versét is megem­lítettem. Attól kezdődően nagyon jó viszonyba kerültünk egymással, valószínű azért, mert látta, hogy az irodalmat össze tudtam kapcsolni a képzőművészettel. Domanovszky is tanított? Ő nem. Ő csak javasolta a jelentkezést, de a későbbiek során is kapcsolatban maradtunk. Tudta, hogy rendszeresen hazajárok szüléimhez Győrbe, és mindig érdeklődött Tóvári Tóth Istvánról, mert mindketten Rudnay tanítványok voltak. Egyébként a főiskolán reggeltől késő délutánig nagyon el voltunk foglalva. Kivé­tel a szerda és szombat délutánok, amikor viszont a múzeumokba - elsősorban a Szépművészetibe - jártunk. Nem csak azért, mert szerettük ezeket a látogatásokat, de számon is kérték. Rabinovszky például megkérdezhette, hogy Tintoretto Fér­fiportréja melyik kabinetben található. Ha még maradt szabadidőnk, Szalay Ferenc évfolyamtársammal olyan helyekre jártunk, ahol lovakat lehetett rajzolni - Állat­orvosi Főiskolára, az ügetőpályára. A lovak mindkettőnket nagyon érdekeltek. A Tattersalban néha még lovagoltunk is óránként 5 forintért. Azért mondom, hogy néha, mert szegények voltunk. Előfordult, hogy a II. kerületi diákszállásról gyalog mentünk a mai Andrássy útra, a főiskolára. Az is előfordult, hogy ketten fizettünk be egy ebédet a menzán. Egyszer a diákszállón a betörők ellopták a ruhá­inkat, a főiskola vett helyette. 1954-ben befejezted a főiskolát, Sárvárra kerültél. Ide helyeztek, vagy te választottad munkahelyedül a tanítóképzőt - ekkor még te sem gondolhattad, hogy ezzel megkezdődött nyugdíjazásig tartó tevékenységed a pedagógusképzés szolgálatában. A főiskola befejezése után két lehetőség közül választhattam. Az egyik egy alföldi kisváros volt, a nevére már nem is emlékszem, a másik Sárvár. A választásom egyik indoka a kisváros közelsége Győrben lakó szüléimhez, a másik az iskola nem álta­lános iskola, hanem középfokú intézmény, tanítóképző volt. Sárváron azonban még egy teljes tanévet sem tanítottam, mert 1955. március 14-én behívtak három hónapos katonai kiképzésre - Kiskunhalasra. Itt kaptam meg az értesítést levélben a sárvári iskolából, amelyben megkérdezték, vissza akarok-e menni tanítani, ugyanis a fiúosztályt visszahelyezték Kőszegre, ugyanis onnan helyezték át Sár­várra. Igenlő választ adtam, hiszen ismertem már a kollégákat, a növendékeket és a feladatokat is. Aztán következett a pedagógusképzés újabb, aktuális reformja, a felsőfokúvá emelt taní­tóképzés. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom