Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Száraz Miklós György: Végső Dolgok
tói menekülhessek, a vallást letettem? Cselekedetekben az üdvösség, nem a vallásban. Római religion is elkárhozhatik az ember. Szoltán Bejazid kazulok földére küldött. Eszmáil, kazulok sahja fejem vétetni habozott, s látván verselő' kedvemet, kegyébe fogadott. Tabrizból Szfahánba, onnan Sirázba küldött, ahol kevély merészséggel és arcátlansággal a kék szablyát kiérdemlettem, s haddal vonultam Horaszánba, honnét Mahomet Záhír, a mogul tigris országába rabok zsinórján vitettem. Hadakozásra kűttek, békességre mentem, mivelhogy a három dervis sivatagában nagy hertelenséggel rettenetes homokvihar szállá reánk, mely késő' délestvétó'l pitymallatig tartott. Mahomet Záhír unta a pangó időt, mesét kívánt. Vittek a szolgák, ez tud mindent, bizton mesét is tud. Egy falka ideig eszem forgattam lelket öntvén magam leikébe, mondottam magamnak, fejed jól felkössed, azzal fonogató szóval szóltam, mondókám hímezni kezdtem az erdélyországi bestye démonról, kinek hatalma mindeneknél nagyobb, tizenhárom szeme vala, öté gyémántok, nyolca rubintok. Meséltem Budáról, melynek falai közt a kalmárok és utazók bolygó utakon botorkálnak, mint sűrű erdőbe tévelyesztve kószálnak, mert a város falai szűnetlen mozgásban valának, estvéről reggelre más és más utcák és terek, sikatárok képződnek. Meséltem Pécsről, az öt torony városáról, minek utcái éjtenéjen is világosok, mert bennük szüntelen való égő' lámpások világol- nak. így fonogattam, oltó gettem szavamba szavam, míg ajádenyúl leballagott az égről, az aranyholló pedig felröppent vala. Mahomet Záhír könnyet onta, keblére vont, mondotta kinek-kinek homlokára vagyon írva, mit rendeltek felölle, én sem. kerülhetem sorsom. Sirázi szablyám visszakaptam, ülepem alája lovat is kettő't, kaftánt brokátot. Kabulban dőzsöltem, honnan Pasavárba, s honnat meg Srinagárba küldtek. Karaku- rum hófödte csúcsai közt megholtam s feltámodtam, vadszamár véres hasába búttam, így értem a Kunlun kövecses égi síkjára, hol nyelvemmel élő' népeket találtam. Három évet éltem ott, hópárduc földén, teremtett világ tetején, hol az ég a földet éri, s az ember azt mondgya, semmi sem állandó, csak a változás - minden változó, csak a változás változatlan. És jugarok országából is visszatértem. ” „Ments meg a rothasztó álmoktól, az éj rémlátomásaitól! Érzem, ahogy tekergőzik, beleimben csúszik a kígyó. Félek, ha élte?n kereke utolsót fordul, rokonaim, szeretteim, barátaim e világban mit sem segíthetnek: egyedül állok az ítész nyúvasztó irgalmának roppant boltozatai alatt. ” ,yA haláltól nem félek. Az élettől félek. ” „Sújts le, mint Libánon cédrusára, kevély toronyra, vizet hasító Társus-gályára. Sújts, verj, lökj el. De szeress. Hiába a nagy igyekezés, újra és újra elhagy a gyógyító közöny. ” „Nem a bocsánatod kell. Tedd meg nem történtté a bűneimet. ” „Miért kínoz valami, amit olyasvalakik ellen követtem el, akik már nem léteznek?” „Könnyű annak, akitől egész életén át azt kívántad, hogy azt kívánja adni, amit adni kívánt. Tőlem mindig azt követelted, amit a legkevésbé kívántam adni. Akiket a legjobban szerettem. ” 5
