Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Száraz Miklós György: Végső Dolgok

Hallottam, mit mond, de nem értettem. Nem értettem, mire vonatkozik. Hogy mi az enyém. A lehetőség? Egy év? Vagy az öt?

A magáé, ismételte meg.

Továbbra is bamba képet vághattam, mert a könyvekre nézett, s a kezével türelmetlenül hessentett.

A magáé. Mind a négy. Viheti máris.

Nem emlékszem, mit válaszoltam, azt hiszem, azt dadogtam, hogy nincs pénzem. Vagyis van, de kevés. Meg hogy dolgozni sem tudok. Vagyis tudnék, de más kötelezettségem van.

Nem érdekelte a dadogásom.

Nem kell fizetni, mondta. Ingyen a magáé.

így került a birtokomba három olyan könyvritkaság, melyből a két haza, Erdély és Magyarország összes könyvtárában alig akad példány, valamint egy 1795-ös olcsó almanach, melynek valaki a hátsó fedele alá köttette a titokzatos Georgius Pannonius ziláltan is izgalmas feljegyzéseit, melynek hosszabb-rövidebb szövegeit és töredékeit most betűhíven idemásolom:

„Miért félnék a haláltól? Az élettől sem féltem. ”

„Nyelvem fosztó rongy, szavain üszkös ága a hajdan lombos fának. Nem maradt csak a fogatlan íny, a kiszáradt szájpad, abaposztóként porló emlékeim.”

„Tökéletlen voltam, mert boldogsággal töltött el tökéletességem tudása. Később is tökéletlen voltam, de tudván tudtam tökéletlenségem, és e tudás boldogtalansággal töltött el. Ma is tökéletlen vagyok, ám a boldogság és boldogtalanság csöppjeit száraz spongyaként felitta nyelvem. ”

„Tapintok. Bőrömmel hűst, langyost, tüzest érzek, csontomban szédülés csikland és félelem. Szemem lát, fülem hall, nyelvem keserűt ízlel és édest. Miután bőrömet megrágják a férgek, csontom sípjában giliszta motoz, koponyám vakondok görgeti - valóban csak akkor érezlek, látlak majd?”

„Mondják, a fövényen épült ház romlása biztos, a kősziklán épült ház ostromot is áll. Viselt papucsom sem adnám az okoskodó igazságért. Fövény sziklává tömörül, szikla fövénnyé porul, ha megtorpansz, lehúnyod szemed, látni fogod, hogy a jelen világnak újra és újra vége szakad, örökkön-örökké új ég és föld, új mindenség teremtődik. ”

„Kívánása veszendő kincsnek - rozsdája emberi szívnek. Országát és mindenit másra hagyá, éltét végezte a király. ”

„Székely lovag voltam, most vén csont és vén bőr. Ebegek-abogok, semmit hiszek. Azt éppen nem, hogy velem esett mindaz mi velem esett, s miről számot adni eszembe sincs. Mivel dicsekjem? Hogy én tolattam seggük lyukába a zsírozott karót Nándorfe- jérvár alatt azoknak, kik töröknek feladni terv élték a várat? Hogy Szendrőfalai alatt Kinizsivel haltam volna, ha a vakszerencse, a sors vagy Isten akarattya másként nem rendeli? Hogy Sztambolba vitettem, szerájban pengettem kobzot, hanem hogy a gályá4