Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Száraz Miklós György: Végső Dolgok

Lapoztam. A bevezető köszöntés mögött hosszabb-rövidebb szakaszokba szedve sorjáznak a bejegyzések. Egy oldalon mindig csak egy. Az első bejegyzés mindössze ennyi:

„Ha belépek a kapun, vajon sikerül ugyanott kijutnom is? Miért gondolom, hogy a kapu, amin beléptem, ott lesz, amikor visszafordulok?”

Mondanom kell, hogy izgatott lettem? Két hónappal korábban Barcelonában, a Barrio Gotico egyik öreg antikváriumában bukkantam rá a Lázálmok Atlaszának általam ismert egyetlen példányára. Akkora summát fizettem a vaskos kötetért, hogy Gironába koldusként érkeztem. Mi a fenét csináljak, cikázott az agyamban, mit tesz az ember, ha szegény, mint a templom egere, nincs pénze szelvényre, és tudja a nyerőszámokat? Hová forduljak, kit hívjak, kitől kérjek kölcsön? Abban biztos voltam, hogy legrosszabb esetben értesítenem kell otthon a nemzeti könyvtárat. De nyomban eszembe jutott, hogy a magyar állami könyvtárakhoz képest talán még én is jómódú vagyok. Akkor hát nincs mese, fel kell hívni valamelyik komoly gyűjtőt. Bárhogy esz a fene, akárhogy irigykedsz, mondtam magamban, mégiscsak az a legfontosabb, hogy ez az anyag hazajusson. De azért piszkált, kaporcskált bennem a kisördög. Legalább a kalendáriumot szerezd meg, súgta a fülembe. Benne azzal a titokzatos feljegyzéssel.

Ahogy óvatosan rákérdeztem, az apró ember otthagyta szószátyár madarát, a pulthoz lépett, és hirtelen támadt határozottsággal rátette tyúklábszerű, karmos ujjú kezét a könyvekre. Azt válaszolta, amitől tartottam.

Az anyag együvé tartozik, nem szétbontható.

Aztán hozzátett valamit, amin elcsodálkoztam.

És nem is eladó.

Akkor hát mit akarsz, vén Harpagon, morogtam magamban, felvered az árat? Ha tudnád, milyen üres a zsebem, szóba sem álltái volna velem. Hát hol az a híres zsidó orr? Hol az a nevezetes kereskedői szimat?

Hallgattunk, gyanakodva méregettük egymást, majd megkérdezte, mit gondolok a könyvekről. Érdekesek-e. Rövid habozás után azt feleltem, nagyon is. És még érdekesebbek, ha tudni lehet, mi a történetük.

Hallgatott, rágódott valamin, aztán kibökte.

Mennyit érnek?

Megvontam a vállam. Attól függ, mondtam, hogy hány érdeklődő akad. És hogy milyen dagadt a pénztárcájuk.

Szóval aukciós darabok?

Mintha a fogamat húzták volna, de azért kinyögtem.

Ha ezek nem, akkor semmi sem az.

Dolgozna ezért a négy könyvért egy évig?

A szemébe néztem, aztán a levesben főtt tyúklábhoz hasonló kezére, mely úgy nyugodott a legfelső könyv bőr fedelén, mintha nem is emberi testrész, hanem valami öreg trófea, egy ízléstelen levélnehezék volna.

Egy évig, kérdeztem eltanácstalanodva.

Sértődötten bámult, mint akit előre bánt a válaszom.

Dolgozhatnék én magának öt évig is, akkor sem biztos, hogy ezeket ki tudnám fizetni.

Hallgatott egy kicsit, majd mondott valamit, amit nem értettem.

Akkor a magáé.

3