Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet

fenntartó módon és fenntarthatóan hatnak, és amely tájhatásaival ktdtúramegújító, kultúrafenntartó módon ugyancsak visszaható rájuk. E tájkommunikációhoz szakadatlan, és nem csak az ember fennmaradását célzó tájérintkezés kell. Olyan tájérzékelés, amely egyénileg képes az egészleges tájhatásokat egészlegesként befogadni és feldolgozni. Olyan közlési képességek és szervek, amelyek lehetővé teszik a szerzett környezeti tudás megformálását, ellenőrzését, közösségen belüli cseréjét, örökítő továbbadását. Erre valók az ember testi és szellemi érzékelő' és közlő'szervei.

Az emberi test mint táj és táj érzékelő

Az ember környezeti kommunikációjának két, szüntelen mozgásban levő'állandója van: a mindhalálig fejlődő', változó ember, és a szakadatlan életmozgásaiban is állandó táj. A táji környezet a mindenütt sajátságos összetettségével és végtelen végességével, az ember meg az előd- és utódnemzedékek, kortársi kis- és nagyközösségek közegébe tett véges egyediségével, de a tér- és időbeli végesség-végtelenség valamennyi formájának érzékelésére, felfogására adott szinte végtelen képességeivel, amelyek az egyedfejlődésben részint lehatárolódnak, részint felfoghatatlan dimenziókig tágulnak. Az épp megszületett ember számára a ótáj még nem az, mint az emberi közösség felnőtt tagjainak. Még nem az a termő tér, amely a maga természeti ősállapotában is tejjel, tojással, di(j)óval díjazta a tájérző emberi munkát. A kis ember számára még kicsi az érzékelési tér: a tejet még dajkája adja. 0 a táj. A dalt is az az asszony danolja/dúdol(gat)ja neki, aki ezzel zenére, nyelvire és zeneire tanít(gat)jaó.

Az emberkének lassan 0 tárul ki a tér. Még soká nem változtatja helyét, nem ter- /cszkedik, nem tör utat magának benne, nem torzsalkodik senkivel. Látszólag „tesp”-ed. Bár kicsiny testének jócskán van tusakodnivalója mindenféle fájdalmakkal. A méhen kívüli fejlődés első szakaszában az a legfőbb feladata, hogy „teszt”-elje (angolul: test), már működő érzékeivel rátapadva tapogassa le a maga számára (németül: tasten) 0 kívülről is az anyatestet, amely a gyermeki test és lélek számára az emberré válás döntő időszakában a legfőbb környezet. Hozzá már a 0magzatvízben meghitt bizalomó fűzte. Ott benn ókerek volt a világ: megkapott mindent, ami kellett, kellemesó volt neki: meleget, nyugodt beszédhangokat, dallamokat és dalokat. A 0 rossz előhírnökeként részben már kellemetlen rez- gésekó érték el kintről: ekkor még nem túlságosan óveszélyes veszekedés“-, de már ókárt okozó káromkodásokó, születéskor ókéséles sikolyokó -“zaja. Egyelőre még mások szájábóló.

A száj kezdettől főszereplő. A méhen kívüli fejlődés kezdetén mint a méhbeli hangemlékek azonosítandó forrását figyeli, tanulmányozza mozgásában a kicsiny gyermek az anyaszájat. Ez újabb fontos érzetek tömegével halmozza el: megszólítja, csak hozzája óbeszél, becézi a picitó, finom bőrét kellemesen óérintgeti csiklandós csókocskákkal. S miközben hangot ad, elbűvölő dolgot művel: mozog\ Kinyílik, bezárul, újra nyílik, de mindig másképp. Ám valami az anyaszájban is mozog: hol föntebb, hol lentebb, hol előbb, hol hátrébb. Eközben hallatszanak a csudálatos, már a méhből emlékezetes hangok. Innen jönnek hát! Ilyen különös mozgások kíséretében! Ezek ugyanazon hangoknál hasonlóak, más-más hangoknál mások. Am a száj mozgásait nem csak belülről kíséri a nyelv mozgása. Az anyai arc szájkörnyezetén,

156