Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Balázs Géza: A megszakadt hagyomány
A gyök, vagyis a szilárdabb mássalhangzós alapképlet különböző magánhangzókkal kitöltve, úgy tűnik, hogy igen régi megnevezési sajátosság, sőt talán egyetemlegesség, univerzálé, tehát antropológiai jegy. A nyelvkeletkezés folyamatában a gyököknek, gyökképleteknek alapvető szerepe lehetett. A gyök antropológiai jellemzője: lineáris alapképlet és alineáris reflexió a valóságra. (Czuczorék egyenes és oldalági alakváltozatokról beszéltek, de ezeket megfeleltethetjük szintagmatikus és paradigmatikus kapcsolatoknak is, s talán az előbb említett linerális-alineáris tengely is értelmezhető ekképp.) Bizonyos nyelvekben - például az említett sémi-hámi nyelvekben - ez a gyökszemlélet uralkodó stratégia, másokban valószínűleg mellékes. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a magyarban mindenképpen meglévő, fölfedezhető, dokumentálható, de mellékes stratégiáról van szó. Igaz ezt a véleményt még módosíthatják a további kutatások. A mai magyar nyelvtörténet a gyökök létét nem fogadja el, azonban beszél olyan - a kutatások során egyre távolabbra nyúló - szócsaládokról (tőcsaládokról), amelyek voltaképpen már teljesítik a gyökök kritériumait. Ide kapcsolhatónak érzem Grétsy Lászlónak (1962) a szóhasadással (párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás) kapcsolatos nagyszerű monográfiáját, Juhász Dezső (1993) egyik tanulmányát, illetve Horváth Katalin igen termékeny gondolatait. Csak a további alapos kutatás és szemléletmódváltás függvénye, hogy összeér-e a CzF. 2250 feltételezett szógyöke a mai etimológiai kutatások egyre terebélyesedő szócsaládjaival, s hogy ennek nyomán fölvetik-e nyelvészek a magyar nyelv egyik fontos antropológiai, struktruális jellemzőjeként a gyökszerkezetet, a gyökrebontást, a gyökök alapján való építkezést.5 A gyökelméletből szorosan következik a CzF.-ék alapvető módszere: a belha- sonlítás. A belhasonlítás lényege, hogy a nyelvi változatokat nyelven belül keressük, a változásokat a nyelven belül magyarázzuk. A belhasonlítás nyilvánvalóan olyan nyelvek esetében üdvözítő, amelyek nagy mértékben „befelé” fordultak, nem estek szét az érthetetlenségig nyelvjárásokra, sőt más nyelvekre. A magyar nyelv egyik sokak által nem értett és csodált jellemzője a hallatlanul erős összetartás: térben és időben egyaránt. A magyar nyelv erősen „konvergens” jellegét általában mindenki észreveszi, de nem von le belőle komolyabb következtetést. Pedig az egyik erősen adódik: a magyar nyelv régóta kizárólag idegen szerkezetű nyelvek között él, s ez a szerkezetbeli különbség számos régi jellemvonását megőrizte, így a gyököket, a gyökszerkesztést is. Egy ilyen nyelvben a belhasonlítás különösen üdvözítő lehet, míg egy kevert, vagy neonyelvben a belhasonlítás nem vezet eredményre. Ebben is igaza lehetett CzF.-éknek. A gyökrendszer jellemzője, hogy a gyökökből mássalhangzós kiterjesztéssel hozunk létre jelentésben összekapcsolódó szócsaládokat. Valójában ez a gyöksarjaz- tatás, gyökképletek adják a legnagyobb feladatot. Olyan mássalhangzós + magán- hangzós képleteket kell találni, amelyek nem véletlenszerűen, hanem rendszerszerűen fejlődnek, alkotnak újabb jelentéseket. Ezt nevezhetjük jelentés- sarjadásnak, amelynek számos alesete lehetséges: pl. az antropológiai nyelvészeti jellemzőnek tartható, a Grétsy László által alaposan kikutatott szóhasadás, de az ikerszavasítás, avagy a népetimológia is. Győri-Nagy Sándor (2002) hangsarja- dással, jelentéssarjadással kapcsolatos gondolatai, vagyis a hangok magasabb jelentéstani szervesülése ezt a feladatot kívánják megoldani, megítélésem szerint igen színvonalasan. 24
