Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Benke László versei
Ma visszamentem régi gyáramba Ma visszamentem régi gyáramba, ott dolgoztam valóban és álmomban, pedig nem volt nekem gyáram soha - hogy is mehetnék vissza bárhova! Beomlottak a bányát vázázó oszlopok. Húsz-harmincéves köszörűs koromban az életem adtam volna érte, hogy legyen: népemnek szabadsága, jövőnknek boldog temploma; ez a remény a reményünk, benne él eljövendő tetteimben és halálomban is, mint földalatti szívdobogás, beomlott régi-régi gyár; meghalunk, elveszünk, elpusztítanak nélküle. Egész életem od’adtam volna, ma is od’adnám érte, - ó arany öntudat! nem a gyáramért, hanem a gyárunkért, mely legjobb pillanatainkban szívünkben élt. Oly kiszolgáltatott vagyok és vagy és vagyunk nélküle, mint magyar hazánk nélkül mai magyarok. Nem mehetünk vissza, sem előre, sem sehova, nélküle megvetem magam, semmi vagyok és semmik vagyunk, felmorzsol a tehetetlen gyűlölet és szégyen, nélküle rabszolgák vagyunk és rabszolgák is maradunk; elromlik e földön az ártatlan gyermek, az önzés nyihogó szörnyszülöttei megfertőznek, elárasztják lelkünket szennyel, kibírhatatlan undor görcsöl szívünkben, egy nyál a tenger, undorító spekuláció és termelő zabálás.- O ti gazdagok, hazugok és hatalmasok, idegen kézre adtátok a gyárunk, ökölbe rándult vadrózsák nyílnak a romokon, pusztulás romhalmaza mindenütt; nem találjuk múltunkat, jövőnket és hitünket sem. Nincs hová lennünk, nincs emberi álmunk. Segíts, József Attila, Kassák Lajos, segíts, segítsetek! 17
