Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Vass Norbert: Levélbe írt nemzedék

jókora adag latinosság van. Csakhogy én a latinosságot zsidósan nyugtalanítom és intel- lektualizálom, Te dunántúliasan szelídíted. ” Kiss Tamás Takáts költészetének ösztö- nösségét dicséri: „ Verseidnek valami különös zamata van. Expresszív erős szinte rideg- ségig naturális jelenségek, mozzanatok és képek jellemzik. Valami rejtett küszködő fantázia vergődik a sorokban. Jellemző még a groteszkszerűség és a fanyar, vontatott hangulat. ” Éles, pontos recenziót olvasunk. Akárcsak Dudás Kálmánnál, aki az elismerő szavak mellé jó szándékú dorgálást is levelébe dünnyög: „Sokszor meghúznám a füled, ha a közelemben ülnél. Részben, mert elírtál előlem egy-egy szép képet vagy színt, részben mert nem ügyelsz kellőképpen a szépen indult ütemre. ” Érzékeny, értő, őszinte sorok. Gondolati rokonságérzet, tisztelet, alázat, egymás költészetének ismerete és szere- tete fogja össze ezt a nemzedéket attól fogva, hogy első kötetével bátran bebocsátást kér a magyar líra csarnokába.

Az első levelek szép laudációi mellé a posta idővel szigorú nemzedéki műhelyszemináriumi tanácsokat is kézbesít. Egy alkalommal Weöres az egyik markáns, mozgékony Takáts-opusz ritmikai döcögésére hívja fel a figyelmet, Vas István meg a Május kapcsán fogalmazza meg, hogy az üdeség, erő és a poézis szép realitása mellett bizony rosszul mutat a fogcsikorgós forma. A tökéletesebb, a tisztább művészet irányába hajtja, űzi, ösztönzi egymást ez a tucatnyi verselő barát. „Mi egymástól is sokat tanulhatunk!'” - mutat rá Vas István. Persze a szakmai tanácsok - első kötet elé rosszul fest az előszó, az utazgatással vastag-gazdag és kifejthető emlék-réteg vásárolható, a Nyugathoz való bejutáshoz ázsiai nyugalom szükségeltetik - mellé hírvivés, futári feladatkör, közbenjárás is dukál. Weöres Pesten jártából hozza a jó hírt Takáts Gyulának: „Hallottam olyanoktól is dicséretet, akik nem ismernek személyesen; nem akarták elhinni, hogy vidéki vagy, úgy látszik, el sem tudják képzelni, hogy nem-pesti ember is írhat jó verseket. ’’Jékely azt ígéri, egy tea mellett Schöpflinnek mutatja meg a legújabb Ta- káts-kéziratot: „említeni foglak az öregnek, kiben a legmegértőbb s leg-korbakapcsolódóbb írót becsülök sokra. ” Vas nyugodtan számol még be arról, hogy a Válaszba Fejtő ír majd Takáts Gyula kötetéről, viszont a megjelent íráson Jékely fakad ki: „A kritika, melyet - hajói emlékszem - valami Fejtő írt rólad, hevenyészett és nem érdemed-szerint volt, bár észrevette alapvonásaidat, s jól felvázolta őket. De mégis hallatlan, hogy Keszi-szerű fir- kancokkal vesz egy kalap alá, kik penzumverseket facsarnak ki nyirkos taplóhoz hasonló agyukból. ” Máig érvényes tanácsait Weöres így összegzi: „ Tudod, én is sok cikomyát írtam össze-vissza, és most szánom-bánom; rájöttem, hogy a barokk cirádákat zsákszámra lehet gyártani. Több emberséget, lényeget, tartalmat! A dísz és hasonlat ne váljék öncélúvá: csak úgy jelentkezzék, mint a lényeg alárendelt kísérője és minél ritkábban. [...] Még csak annyit: ha nagyot, maradandót akarsz alkotni, ne törődj azzal, hogy a bírálók (én vagy más) mit ajánlanak, hogy a szerkesztők milyenfajta verset közölnek legszívesebben, hogy milyen elvek és kifejezések a legdivatosabbak és legkapósabbak; hanem menj a Magad feje után.”

A levélben szervezett látogatások, kirándulások, nyaralások tovább mélyítik a barátságokat. Vándor Lajosról kiderül, hogy szinte Takáts Balaton-parti üdülőszomszédja, a Kaposváron rokonlátogató Toldalagi Pál gyalogtúrát mellőző, a helyi termálfürdőre koncentráló idegenvezetést rendel a „bajszos versek szerzőjétől”. Jékely egy csöngei kirándulás emlékét őrzi, Kiss Tamásra pedig, aki a Dél-Dunántúlt addig csak Takáts verseiből ismerte, a látogatás után a Somogy szó puszta említése „valami nehéz óbor zamatával hat vissza. ” Előbb költeményeiket, majd magukat, aztán meg földjüket, lakóhelyüket mutatják be egymásnak. A tájat, ahonnan ők és soraik kihajtot41