Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Bengi László: Ünnep és emlékeztet: a Takáts Gyula-i versidő "mértana"
B E N G I LÁSZLÓ Ünnep és emlékezet: a Takáts Gyula-i versidő „mértana" Az évfordulók közt néha hajiunk arra, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk azoknak, amelyek kerek számokhoz kötik a születés és halál eseményeit. Pedig ha jobban belegondolunk, ez a jószerével már kultikus tisztelet aligha abban leli célját és értelmét, hogy elhomályosítja nem kerek évfordulók időt tagoló és emlékezésre hívó jellegét. A nagyobb (időbeli) osztások kijelölte keretek éppúgy nem állíthatók szembe a közbeesőkkel, a finomabb felosztást vizsgáló tekintettel, ahogy hétköznap és ünnep, mindennap és kultúra, tény és emlékezés is csak egymásba ágyazódva szemlélhetők, s egymást föltételezve nyernek értelmet. Csakúgy, mint az irodalom alkotói és befogadói, gyönyörködtető és elgondolkodtató vonásai. Hasonlóan ahhoz, ahogy a jeles művek sem lehetnek meg azok nélkül, amelyek összefüggésében reprezentatívvá válnak, az ünnep is csak a hétköznapokból emelkedhet ki. Az utóbbiak szolgálhatnak csak alapzatul az ünnep ismétlődése számára, míg cserében az ünneplés értelemmel telíti azt, ami csupán az életesemények értelmetlen körforgásának tetszik talán. Milyen ünnep az, amit csak egyszer az életben ülünk meg; amely nem ismétlődik rendre; amely folytatás nélkül marad mind az ünneplésben, mind a hétköznapokban? Mit ér egy évforduló, ha az időből kimetszett zárványként az emlékezet elevenségét pótolja csupán? Nem a Takáts Gyula születésétől eltelt száz esztendőt szeretném ráolvasni a dunántúli irodalom egy fontos alakjára, aki már nincs velünk, avagy verseire, amelyek szerencsére még nagyon is velünk vannak, ma is olvashatók. Sokféle útja lehet az emlékezésnek, az ünneplésnek, a fölidézésnek, amely egyensúlyt tud tartani a kerek és egész számok egyoldalúsága és teljessége közt, az ünnep emelkedett távolsága és köztünk ható értelme között. Ez esszé számára úgy vélek utat keresni, hogy magának Takáts Gyulának a verseihez intézem azt a kérdést, mit is jelent az ünnep, miben áll az emlékezés a Takáts Gyula-i versírás idővel való gyürkőzésében. Azzal az idővel, amely e költészet egészére jellemző kettősséget hordoz: a folyamatosság, a megállás nélküli változás struktúrába tagolható. Nem föloldható, hanem elkerülhetetlen feszültség, örökös mozgás és elevenség rejlik ebben az ellentmondásban, mert még ha a felszín mögötti mélyben tárul is föl egy örök rend vázlata, a jelen soha nem állapodhat meg az idő egyetlen osztásában sem. A Heszperidák kertjén innen ciklus negyvenedik darabjában az „időcsiszolta, / kézformálta kövek” talán azért is vetíthetik egymásra az idő emberen túli, szinte kozmikus hatalmát és az ember alkotó-formáló képességét, mert az idő legsajátabb módon az emberi tapasztalat alapja. És e kövek nemcsak a kert határait, a védelmező vár sarkait, a bortermő teraszok szegélyeit jelölhetik, hanem ősi civilizációk kultikus helyeit és az időt mérő napórák köreit is: „Kavics-gúlák, / mint ős-népek / óraoltárai...” Helyet adás és a hely körülkerítése, határvonás és határhágás kettősségében, sőt körkörösségében is végső soron a versben kiemelten szedett élet mindent 12
