Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 13.)
CSÁK GYULA Háttér ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET 13. 64. Fél órával a burgaszi szállodába érkezésünk után, lenn találkoztunk a hatalmas és pompázatos, de meglepően néptelen hallban. Öltözékeinket sportosra váltottuk, és készen álltunk életünk első sétájára a Fekete-tenger partján. Picit ugyan komikusnak ítéltem, hogy a mindig szolidan, de jó ízléssel öltöző tolmácsnő most egy tiri-tarka blúzt, meg egy lábszárközépig érő pepita kertésznadrágot kapott fel, de hamar túltettem magam az akadékoskodáson. Kellően áthatott már a meggyőződés, hogy ennek a nőnek még a hibái is kedvessé tudnak változni számomra. Én semmi kiránduló holmit nem hoztam Pestről, mert eszembe sem jutott, hogy szükségem lehet majd rá Bulgáriában. Igaz, otthon sem volt turista felszerelésem. Úgy oldottam meg a problémát, hogy térdig felhúztam a pantallóm két szárát, a térdzoknim alá gyűrtem őket, aztán visszaroggyantottam valamennyit a szárakból, és ekkor úgy festettem, akárha lengyel nadrágban lennék. Nagy divatja volt ennek a ruhadarabnak in illő tempore. Számos fényképen láttam Fíorthy Miklóst hasonló öltözékben pózolni például Kenderesen, vagy vadászjelenetek alkalmával. Ilyen fotókat is tartalmazó magazinokhoz püspökladányi úriházakban juthattam hozzá. Lehetséges, hogy én meg a tolmácsnő számára mutatkoztam viccesnek a nadrágommal, meg a vörös kordbársony kabátommal. Mindenesetre annyira felszabadulttá lett azokban a pillanatokban a hangulata, hogy csípőjére szorította kezeit, és me- nyecskésen perdült egyet a sarkán. Nagyot kacagott önmagán, aztán tátva maradt szájjal bámult egy távoli pont felé. Követtem a tekintetét és alakzatba rendeződött, egyenruhás csoportot láttam, amely valahonnan, az óriási belső tér túlsó feléről indulva közeledett felénk. Impozáns társaságvolt. Elöl, középen, habfehér tábornoki egyenruhában egy dalia lépkedett, mögötte négy megtermett főtiszt, azok mögött pedig egy terepruhás, géppisztolyos katona. Az a jelenet ugrott elő emlékezetemből, amikor az ötvenes évek elején a Néphadsereg szerkesztőségének dísztermében állománygyűléshez sorakoztunk, és vezényszavak pattogása közben, fővetéssel tisztelegve fogadtuk FTazai Jenő vezérőrnagyot, a Politikai Főcsoportfőnök akkori helyettesét. Ö is daliás tartású volt és gyors léptekkel érkezett, hogy húsz felterjesztett katonatársammal együtt, politikai tisztté avasson engem is. Már majdnem túljutott rajtunk a délceg csapat, amikor megtorpant a fehérruhás vezér. Pontosan azon a módon, ahogyan püspökladányi levente koromban az alaki 111
