Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)
- Szerettél te engem egyáltalán valaha? Vagy nem is, ez túl nyálas. Hogyan ismerkedtünk meg? Mire emlékszel? A férfi nem is tudta, hogy egy kihallgatáson kellett volna éreznie magát, vagy egy női lapnak adott interjún. Először rutinszerűen adta a válaszokat, de aztán belebonyolódott a részletekbe: különórákat adott.- A szüleid tanárt kerestek. Az egyetem után tanultam még Németországban, de a doktori nem jött össze, állásba meg sohasem vágytam. A férfi elhallgatott. Arra gondolt, hogy mennyire rühellte azt, hogy rajztanár legyen. Gyűlölte az iskolákat, alkalmatlannak gondolta magát a tanításra, de igazából semmire sem vágyott egyetem után.- Nem tudtam a képeimet eladni, csak pár kiállítás jött össze, alig néhány embert nevezhettem a gyűjtőmnek. Ok évente csak egy-két vásznat vettek. A színes giccset, tájképet meg nem bírta a gyomrom. így jött a köztes megoldás: magánórákat adtam és arról ábrándoztam, hogy majd miket festek. A férfi maga elé meredt:- Benned legalább volt valami tehetség! - mondta a nőnek, aztán kissé elrévülve meredt maga elé:- Vad, erőszakos és a végtelenségig kényes, önző, hisztérikus fruska voltál! A férfi elbizonytalanodott a szókimondásától, s attól is, hogy tegezheti-e a nőt, ezért inkább elnézést kért, s a magára erőszakolt udvarias modorában folytatta:- Ön volt a legtehetségesebb tanítványom. A nő felcsattant, megérezte, hogy a férfi hazudni akar:- Ez olyan banális! A mester és tanítványa hatalmas szerelemre gerjed... A férfi cáfolni kezdte a nő cinizmusát. Hogy banális vagy sem, akkor is ez volt.- Az a kislány akkoriban menekült a szüleitől... De arra, hogy ez lázadás lett volna, arra már nem emlékezett a férfi.- Az apja terrorizálta, vagy legalábbis nekem ezt mondta, az anyja pedig nem törődött semmivel, csak a pénz érdekelte, ha el akart érni valamit nálad... Bocsánat, Önnél, akkor vásárolni vitte. Ön belém kapaszkodott. Kezdetben csak egy ivarérett női testbe zárt, elkényeztetett, tizenöt éves hisztérikát láttam... A nő a melleit fogdosta:- Ezek kellettek neked? Ugyanígy néztem ki már akkor is. „B” kosaras a melltartóm még mindig. A férfit megint csak taszította a közönséges hang. Szinte fájt neki, hogy mennyire másképpen viselkedett ez a nő, mint az a lány, akiről ő beszélt. Nehezen tudta ugyanannak az embernek elfogadni, de erről hallgatott. Akkoriban kortalannak tűnt számára az a lány, semmiképpen sem egy átlagos, buggyant kis csitrinek.- Együtt néztük, ahogy a forró teáscsészében szétesik a kockacukor, és észrevetted, hogy közben a kis buborékokból a tea tetején összeáll egy szív-alak. Szívhab - azt mondtad. Tudtál ilyesmire is figyelni. Bocsánat. Ön akkor tudott ilyen apróságra is figyelni. A hisztérián túl képes volt egészen időtlenné válni. Vagy kortalannak, azt hiszem, ez a jó szó. Olyan volt időnként, mint egy taoista bölcs. Kettőnk közül én 65
