Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Ágh István: A százéves költő
ÁGH ISTVÁN A százéves költő TAKÁTS GYULA EMLÉKÉRE Attól a kaposvári délutántól a fonyódi ebédig négy évtized múlt el, most mégis úgy tűnik, mintha tegnap lett volna az első találkozás, akkor kerestem föl a múzeumban, mikor aludt éppen az igazgatói irodába rakott heverőn, imponált ez a megátalkodott életrevalóság, de az utolsó emlék, melyet régebbinek érzek, mint az elsőt, elkeserített, ahogy a külön asztalnál félrehúzódva ült a Társaságban, s kérdőn nézett körül, mint ki senkit sem érdekel. Elveszett esztendőimet kereshetem az ő idejében, negyven éven alig túl, hetvenedik születésnapján verssel köszöntöttem, fiatalon a még mindig fiatalt, oda nem illő lelkesedéssel gerjesztettem kedélyt, legényes mulatságba helyezve marasztaltam közöttünk, ahogy a pinceszerről sem akar elmenni senki sem, de ő úgy viselkedett, mint akinek hosszú még az élet, napjában kiporciózott bort ivott, s a kis kancsóból, mint valami saját szüretelésű józansággal kínált, s persze nem dohányzott, de horgászott, úszott, gyalogolt. Ha most a hetvenötödik évem közelében hetvenötödik születésnapjára emlékezem, mintha még neki sem lett volna mindennapos gond a halál, míg távolinak képzeltem az enyémet, mikor oly kifogástalan egészségnek örvendett, talán még halhatatlannak is képzelte magát, főleg az egymásra következő temetések alatt, hiszen túlélte, amibe mások belehaltak, elégedett mosollyal hunyorított a gyászban, bár minden távozással új magány nehezült rá. Két asszonyt kellett eltemetnie, s iszonyú páros kiszolgáltatottságon ment keresztül, így jutott majdnem a századikba, de arra már eltűnt a nemzedék java, kiszámolhatta ujjain egymás után Jékelyt, Weörest, Vas Istvánt, 2
