Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Ágh István: A százéves költő
Tatayt, Csorba Győzőt, majd Fodor Andrást a tanítványok közül, s a táguló múlthiány egészen fölemésztette jövőjét, önmaga régésze lett, ki tudta, mit ásott ki a fejéből éjszakánként, s a túszul ejtő sötétségből milyen utat eszelt ki? Ahogy az örök anyag fényei megtorpanva visszahőköltek saját tükörképükbe, a földi világosság nem vetődött a Styxen túlra, hiába pásztázta verssel, mintha hinne a túlvilágban, bár a megszólítható istent meg sem említette a költeményben, mikor az ötödik évszakot képzelte fölfogni hatodik érzékszervével, pincéjétől a Balatonban csillámló Tejútig, mint egy régi görög, pogánymód imádott mindent ami valahogy lefékezte semmibe tartó lépteit. Szerettem volna százéves költőt ünnepelni, de ő egy kitalált országba jóval előbb eltávozott, mi csak azt vettük észre, hogy fölszámolt maga körül szőlőt, tanyát és más egyéb vagyont, testben némileg megfogyatkozott, különben a megszokottnak látszott, miközben örökkévaló keleti bölcs szerepében szöktette meg magát, nem tűnt fel, mikor a kilencven évessel lefényképeztek, hogy valaki hasonmása volt, ki nem is létezik, talán meg sem lepődnék, ha vendégül látna ma is ugyanabban a kaposvári házban, s Drangalagban esne a hó. Ágh istvAn Dani uraságnak 'tJcih ‘fíWa -A&Ati!m4. bjtf,« c r* «Wé A * Cjuf x Magvető Kiadó, Budapest Ágh István ajánlása Takáts Gyulának 3
