Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Balázs Géza: A nyelvi öröm
tó, hogy a nyelvépítő alakzatok (gondolat- és stilisztikai alakzatok) egyúttal örömforrások, és az alakzatok változatossága, azaz „a dolgok másként mondása” nagy mértékben hozzájárul egy irodalmi mű, de egy köznapi beszélgetés „élvezéséhez”. Egyetlen rendkívül ügyes játékos nyelvi példával illusztrálnám ezt a jelenségeket: „Nem mindegy, hogy Gödön van szobrod, avagy Szobon van gödröd”. A tréfás szólás egy tökéletes cserealakzat, azaz kiazmus: Gödön szobrod X Szobon gödröd. Ráadásul tartalmilag is tökéletes: hiszen a szoborállítás és az eltemetés eszünkbe juttatja az emlékállítás-öröklét és az elfelejtés-halál ellentétes mozzanatát, és még az is fokozza az örömöt, hogy Göd és Szob ugyanazon a vasútvonalon van, tehát könnyen kapcsolatba hozható egymással. A NYELVI ÖRÖM MINT EVOLÚCIÓS KÉRDÉS Az antropológiai vagy pragmatikai nyelvészeti megközelítések fényében úgy tűnik, hogy a beszélgetés mint áramlás, a „csak úgy”-beszélgetés, a kellemes témák előtérbe helyezése és az élvezetes tartalmi és formai struktúrák hihetetlenül fontos, voltaképpen evolúciós jelentőséggel bírnak. A felidéző és fatikus (öncélú csevegő) beszélgetésekben, a nyelvi struktúrákban lévő öröm evolúciós jelentőségű. Ha nem lenne benne öröm, akkor az emberek nem gyakorolnák. Akkor pedig nem dédelgetnék egymást szavakkal, nem kedveskednének, nem őriznék nyelvi emlékeiket, struktúráikat, vagyis megszakadhatna a kulturális evolúció, amelynek a nyelv a legalapvetőbb hordozó közege. A NYELVI ÖRÖM VISSZASZORULÁSA Látjuk most már, hogy milyen a nyelvi öröm, és tapasztaljuk folytonos hiányát. A jelek azt mutatják, hogy szaporodnak a kommunikációs konfliktusok, zavarok, mintha a beszélés öröme visszaszorulna. A következő jelenségek mutatják ezt: az élményszerű beszélgetések, általában a beszélgető népszokások (összejövetelek), a kézírás, a naplóírás, a memoriterek, a versmondás, a vershallgatás, a nyelvi játékok, a hangjáték, a „csak úgy” szórakoztató olvasási forma stb. szerepének, jelentőségének folyamatos csökkenése. Igaz, más területeken viszont újfajta „csevegések” tűnnek elő, például sms-ben, chatben, s ezek jelentőségét sem szabad alulértékelni. De a pszichológus is mintha velünk értene egyet: „Az emberi faj flow-függő- ségben szenved. A flow-nak köszönhetjük, hogy jelenlegi fejlődési szintünkre jutottunk, s ezen képességünk által válhatunk még komplexebb élőlénnyé a jövőben. Ideális esetben igazi örömet és elégedettséget érezhetünk a mindennapok valódi kihívásai által létrejövő munka, kreatív önkifejezés, családi kapcsolatok vagy barátságok ápolása során. Ha azonban a valódi feladatok teljesítésére valamiért képtelenek vagyunk, akkor továbbra is a flow ábrándját a tudatunkba vetítő pótszerekhez (például kémiai szerekhez vagy hazug alapokon nyugvó szertartásokhoz) kell folyamodnunk. E pótszerek némelyike igen veszélyes lehet, ezért érdemes mérlegelni, milyen lehetőségek kínálkoznak mindennapjainkban a flow elérésére.” (Csíkszentmihályi 2007: 247). Mintha a kommunikációs energiát akarná a mai kor embere megtakarítani: az odafordulást, az odafigyelést, a végiggondolást, vagy esetleg az időt, amelyet annyi más eszköz von el. A modern média is egyfajta strukturálatlanságot terjeszt: műsorai egybefolynak, valamiféle felszínes „szórakoztató” show-t alkotnak, a 90
