Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

mert a Lenin Tsz-ből vették kismalacként. így vett magának apám elégtételt a sok nélkülözésért, ami a szovjet mintára szervezett parasztpolitika miatt szakadt ránk.” Kosztolányi Dezső szavait - ő éppen nem a költő, hanem amíg tehette gazdálko­dott - így foglalta össze Öze Sándorné a lovak sorsáról: „Amikor bejöttek a „felszaba­dítók” 13 darab marhájuk volt. Hat ló és öt csikó is tartozott a gazdasághoz. Két lovat elvittek a németek, de azok fizettek érte. Négy lovat és három csikót az oroszok vittek el ingyért. Két csikót meghagytak, mert azok valamilyen betegségben szenvedtek. Az­tán, hogy kigyógyították őket, az egyikből tenyészcsődör lett. Azt is elvették tőlük az állami méntelepre 1949-ben. 1944 őszén két marhát, 1945 tavaszán, pedig öt darab mar­hát kellett beadni jóvátételbe. A városháza udvarán gyűjtötték össze őket, oda kellett beadni nekik is, és a többi többjószágos parasztembernek is, akiket így megsarcoltak.” Jani bácsinak nem voltak akkor állatai. De nemcsak állatai nem voltak, a tapaszta­lat híján, hite sem igen. Meg is rótta az orosz parancsnok, a magyart igencsak törve beszélő akcentusos tolmács segítségével. „Maga nem hisz a kommunizmusban, maga nem hisz abban, hogy állatai lesznek?” így volt? Nem így volt? A lényeg, a lényeg! Jani bácsi a legelővel - serkenő fűvel, mert nem volt, aki pusz­títsa - kulák lett. Rémlik ugyan, hogy volt valamennyi szőlője is, s ha azt a kor szokásainak meg­felelően felszorozzuk, s hozzáadjuk a szántóhoz, akkor az oroszok adta legelő eset­leg csak legenda. Napjaink nagy vitája, kedves Katám, a vagyonadó bevezetésének kérdése volt. Az igazságos Mátyás „egyenes ágú leszármazottai” a szocialisták, fejükbe vették, hogy az egyre inflálódó forint virágzásának idején megadóztatják a harminc millió forintos értéket meghaladó magánvagyont. Kádár János országlása idején, „a szocializmus puhulása jeleként”, a lakáshiányos világban mód nyílott (!) az országlakos számára, - akár kalákában - önálló lakást épí­teni. Egy kétszintes főváros környéki családi ház, kerttel övezve, beszámítva a fo­lyamatos inflációt is, ma már veri ezt az értékhatárt. Két-három évtized véres-köny- nyes verítéke, - megtakarított pénzét áruhiány s a különböző tiltások miatt másra úgyse nagyon tudta elkölteni - a nadrágszíjat szinte már rutinból összehúzó család, lett volna az adózás alanya! Az „igazságosok” helikopterrel, horvátországi nyaralóval és telekkel, meg mi­egymással „természetesen” magukat is megadóztatták volna. A rejtett, s mint kide­rül lassan, a nem egyszer lopott tartalékból. A szocialista egyenlőség eszmeiségét sunyin magában foglaló, de saját maguk ál­tal nem gyakorlott, „elv” — az idők során szegénnyé tett szegények elvi éhségének kielégítésére - már az alkotmánybíróság „burzsujt támogató” szemléletén megbu­kott. A törvénytervezetből csak a helikopter meg a vitorlás maradt. Hát nem voltak olyan profik, mint Rákosi elvtársék. Bezzeg ők! Ők tudták, ho­gyan is kell ezt megmachinálni, hiszen Újvári bácsi már könyörögve ajánlotta fel a földjét a kényeskedő államnak. Mit is mondott ki a 4091/1949. számú kormány-, illetve a 15003/1949. számú FM rendelet? 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom