Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Csák Gyula: Háttér 7.
Mindet szerette nagyapánk, de semelyiket nem élvezhettük sokáig, mert fogyott a petró és ez lámpaoltást parancsolt. Sutyorogtunk még valameddig a sötétben, azután csend lett, csak a kinti kutyákat, meg a messzi kövesúton zörgő szekereket lehetett hallani.- Mondja meg a páternek - mutattam kinyújtott karral a papra, - hogy könnyű és gyors volt az utam Istenhez. A tolmácsnő azonban vitatkozni kezdett velem.- Félrevezetnénk a pátert ezzel a válasszal. Szerinte ugyebár az élet egyik formája csak tartós szenvedések útján juthat át másik formájába. Maga megerősítette, hogy ismeri ezt a törvényt. Mostani kijelentésével viszont ellentmond ennek az állításának. Jobban gondolja meg tehát, előjöhet-e azzal a lenge változattal, hogy egyik pillanatban elhatározta, a másikban már nyélbe is ütötte a szerzetesi életre vonatkozó tervét? Elakadt a lélegzetem. Teljesen elfelejtette ez a nő, hogy mi a dolga egy tolmácsnak? Ráadásul becsmérlően merészeli minősíteni legszemélyesebb vallomásomat!- Nem egy pillanatról van szó! - kiáltottam. - A szellem igenis szülhet elhatározást esetleg egyik pillanatról a másikra, de a születést megelőző viselősség idején törvényszerűen gyötrődik a lélek! Összetartozik a két jelenség! Mért nem lehet ezt megérteni? Berekedtem, mire befejeztem. Éreztem, hogy hamis a pátosz és zavaros, meg nem igaz, amit beszélek, de mindez hagyján, hiszen gyakran hazugságra áll a szám. Új volt ellenben a tónus, ami párbeszédünkben jelentkezett. így még nem kiabáltam a tolmácsnővel. Igaz viszont, hogy korábban ő sem engedett magának ilyen pimasz hangot velem szemben. Átléptünk egy határon, valahonnan - valahová. Elébb csodálkozva tágra nyitotta, majd lehunyta a szemét, visszafordult menetirányba, belekarolt a szintén csodálkozó szerzetesbe és lépegettek valamilyen cél felé. 34. Mentem utánuk és nyeltem a mérgemet. Nagyot enyhültem azonban, amikor ismét eszembe villant a szinergizmus, vagy ahogyan évekkel korábban Devecseritől hallottam: a szünergézisz. Lehet, hogy ő ógörögül tudta, ez az itteni páter meg talán nem is tud ógörögül. Bizonyos, hogy Devecseri nagyon tudott ógörögül, hiszen magas elismerésektől kísérve Homéroszt fordította. Erről is beszélgettünk a fényes fogadáson, amit Nógrádi Sándor altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Politikai Főcsoportfőnökség főnöke adott ezerkilencszázötvenkettőben a Sztálin-díjas ukrán zongoraművész, Emil Gilelsz tiszteletére, akinek előző esti, Néphadsereg Színház-beli előadásáról elismerő kritikát írtam a Néphadsereg című lapba. Ebből következően lettem én is meghívott. Ott mondta Devecseri, hogy Flomérosz minden sora összefügg minden sorával, miként az élet bármely felidézhető pillanata az összes többivel. Az Iliászban a Trója körüli dolgok és Odüsszeiában a bolyongás ügyei egy zongora billentyűzetéhez hasonlóan szerkesztődtek. A zongora bármelyik billentyűjéről átugorhatunk egy másikra s a két hang leütése külön-külön is létező, mégis odatartozó, ott lehetséges, tehát ott meglévő, mindig is ott létezett zene. Homérosz verssoraiban is át lehet ugrani bármely billentyűre, mert a lét emlékei húszéletnyi távolságból is egymáshoz rántják egymást. 6
