Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Papp Dénes versei
A ruhából eltűnt az ember, az emberből a szellem. De él még a kísértet, a meghalni ostoba. Keressük meg azt a szót, és mondjuk ki együtt, nagymama. Mocskos csönd NAGYAPÁNAK ODAÁTRA Néha előfordult, hogy nem vitt magával. Ez most pont olyan. Ilyenkor azt próbáltam kitalálni, vajon miben ügyködik éppen. Valamit betesz az autóba, valamit kivesz az autóból, meglesi, mit lőtt a vadász, kigombolja ingét a nyári forróságban, bekap egy fröccsöt, elcserél egy körfűrészlapot két liter pálinkáért, süteményt visz a kurvájának, lefizeti a rendőrt, félrecsapja műbőr kalapját, leparkol a kocsma előtt, megcirógatja a korosodó pultos asszonyt, kikér egy kört a fiúknak, majd megérkezik, kicsit részeg, nagyit megcsókolja, viccesen fenekébe csíp, egyúttal a lába közé nyúl, mindketten nevetnek és én velük nevetek. Aztán felül a biciklire és elhajt, visszafelé már tolja, majd lehajítja az udvar közepén, káromkodik, tajtékzó részeg, nagyi is rohadt rondán beszél, itt pofon vágja, ott visszaüt, nagyi sír egy kicsit nekem, miközben ő a lugas alá tántorog hörögve, és nagy hasával, nyitott ingével az asztalra fekszik, egyszerre énekel és bőg, ahogy a torkán kifér, az alvilágnak nincs romantikája, az alvilágban nincsen szerelem, majd bugyborékolva elalszik a szúnyogzendülésben, nagyi az ablakhoz hív, szeme még könnyes, de hangja már kuncog, ahogy fülembe súgja, nézd, olyan aranyos. 2
