Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Borbély László: Betépve
zendő időszak feladataira is. Külön kihangsúlyozta a karácsonyi ünnepséggel kapcsolatos elképzeléseit. Erről beszélt leghosszabban. Elmondta, hogy szerinte a karácsony a szeretet ünnepe, minden család magánügye, hogy miként tölti el ezeket a jeles napokat. Valamilyen módon mindenki megtartja az ünnepet, ezért teljesen felesleges a pedagógusokat és a tanulókat további osztálykarácsonnyal terhelni. Elegendő, ha közösen feldíszítenek egy fenyőfát. Arról hallani sem akart, hogy a diákok felírják a nevüket egy cetlire, beledobják a kalapba és mindenki szerény ajándékot adjon annak, akinek a nevét kihúzta. Ezt maradi és képmutató dolognak tekintette. Szólt arról is, hogy karácsonykor a szülők egy része kötelezőnek tekinti a pedagógusok megajándékozását, ezzel a gyakorlattal Lévai Irén szintén nem értett egyet. Felolvasta az általa írt levelet, melyet az osztályfőnökökön keresztül eljuttat majd minden családnak, akiket arra kér, hogy tekintsenek el a tanárok megajándékozásától. Végül közölte, hogy már ezen a héten hozzáfog a pedagógusok teljesítményének értékeléséhez, ismertette azoknak a nevét, akik társai lesznek ebben. Csontos Ferenc, aki állva hallgatta az igazgatónőt, nem lepődött meg egyik név hallatán sem. Mind a három tanárról közismert volt, hogy Lévai Irén besúgója. Az igazgatónőnek hosszúkás arca volt, keskeny álla, a szemöldökei összenőttek. Szemüvegét vékony ezüst színű láncon hordta a nyakában. Modoros és rendkívül kimért volt mindenkivel. Nem győzte hangsúlyozni liberális nevelési elveit. Tanár társaitól elvárta azt, hogy a gyerekek jogait túlzottan tartsák tiszteletben. Azt vallotta, hogy ha egy gyerek nem érzi jól magát a kialakult közösségben, akkor arról minden bizonnyal a társai tehetnek, mert kiközösítik. Ez esetben a közösségnek kell megváltoznia és befogadónak lennie. A tanároktól azt kérte, hogy legyenek sokkal megértőbbek a gyerekekkel. Az elkövetkezendő hetekben próbálják meg nélkülözni a szokásos fegyelmezési módszereket, például az intőt, mert ezzel csak rontanak a helyzeten. Inkább beszélgessenek el a neveletlen gyerekkel négyszemközt és ha szükséges, az osztálytársaival is. Szerinte a konfliktusokat meg lehet előzni. Lévai Irén úgy hitte, hogy a saját maga által kidolgozott módszertan segítségével ezek a vitás helyzetek könnyedén felszámolhatóak lesznek. Sok adminisztrációs munkát adott beosztottjainak. Mindenkit önvizsgálatra kötelezett. Le kellett írniuk legalább tíz oldalon a pedagógiai elveiket, részletesen megindokolva minden egyes gondolatukat. Majd külön ki kellett fejteniük azt is, hogy ebből mennyit sikerült megvalósítaniuk. Azt is elvárta volna, hogy mindenki nevezze meg azt a tanárt vagy diákot, akivel érzése szerint a viszonya megromlott. Az okok is érdekelték volna. Zokon vette, amikor a tanárok erre nem voltak hajlandók. Ahogy teltek-múltak a hetek, mégis kialakult egy szűk csoport, akik elsőként hódoltak be az igazgatónőnek. Ok az iskola korábbi vezetője mellett nem tudtak érvényesülni, háttérbe szorultak. Lévai Irén a maga pártjára állította őket. Kiválóan értett ahhoz, hogyan lehet a tanárokat kijátszani egymás ellen. Szívesen vette, ha reggelente bejárnak hozzá és rövid hangulatjelentésekben foglalják össze kollégáik álláspontját egy-egy kérdésben. A két igazgatóhelyettes megrökönyödve vette tudomásul az új helyzetet. Nem akartak kimaradni semmiből, alkalmazkodni próbáltak a megváltozott erőviszonyokhoz. 87
