Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - Nyom: Reményi József Tamás és Géczi János beszélgetése

ha itt a várban laktak emberek, nem lehettek többen húsz-harminc családnál, a hozzájuk tartozó szolgasereggel se több, mint két-háromszáz ember élt ebben a várban. Körül a dombtetőkön is néhány száz család ha lehetett, ők, akik nem férnek be a várszerű városba, hanem környező szegeket alkotnak. Feltehetőleg furcsa, az európai hagyományos városszerkezettől eltérő település alakult itt ki, hiszen a vár meg a város rögtön, a nyolcadik-tizedik században el is különült. Még a tizenkettedik században a váron belül van a város nagyobbik fele, aztán azonban nem. Ha menekülni kellett, nyilván bejöttek a környéki lakók a várba, egyébként azonban nem itt töltötték mindennapjaikat, ekként ez nem egy élt, hanem egy befogadó vár volt. Lehetséges, hogy Gizellát is innen menekítik ki, amikor hazaviszik. Gizelláról tudjuk, hogy a nyugati, klerikális réteg inváziójának részese, annak evangelizációs törekvéséhez tartozik, azt hitelesítette. A bajor szerzeteseknek jól jött egy szent életű királyi asszony, aki révén jelezhetik, itt voltunk, a mi fennhatóságunk alatt álltok. Ilyen szempontból Gizella áldozat. Másrészről a németek építették a várat, s rögtön egy olyat, ami nem az itt lakóknak szól, hanem azoknak, akik uralkodnak - ez a szituáció eszmefuttatásra ad lehetőséget az íróknak. Ez a fajta hezitáció, ez a se kint, se bent. Termékeny a számomra.

R. J. T.: Legalábbis te erre vagy fogékony.

G. J.: Igen, ebben magamra ismertem. Öröm volt ezt a könyvet - ami valójában csak egy könyvfejezet -, a kertem története után a városomhoz való viszonyomat megírni.

95