Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Géczi János: Mintha (1993-2010)
a pacsirták nem fakulnak szét benne antracitszemükre nem terül hályog a trombitás szelek is rendre loholnak föl-alá a kockakövek sikátorában még vagy ezer évig ha centivel megnyurgul a bokor a tövemben szökőkutat formáz esetleg zuhatagot vagy ha műanyagfényesre dörgöli sok levelét a ritka szemű zápor elég lehet az eposzi munkához hol semmi közvetés szómosás nyüszögés semmi akháj bronzlándzsa tű a szív legbelsőbb zugában ennyi - mondták a filmforgatáson de ez nem került bele a történelmi filmbe ennyi és vitték a kamerát föl sem száradtak harmatlencséim forgolódhatok tovább az órák tüskékkel bélelt odújában- de ha idegen vagy válladon hátizsákkal jössz a requiem templomából megállsz kiflit majszolva míg eldöntőd hova tovább beleszalad tekinteted fényleves csúcsomba ahogy kilógok a fennsík pereméből és észreveszed a macskás Nofretut nekidőlten a napozó falhoz a vénasszonyt akihez tartozunk mi itt kinek mocorgunk a mozdulataiban holott nem akarunk lenni már hosszú hasonlatok annyira belénk nőtt ez a múmia-város - mondhatni mit akar ez a szövegszövő selyemfenyő hurcolkodjon vissza a szikomorfákhoz hárfát hallgatni a nílus mocsaras partján vagy a háromezerötszáz éve haldokló rókának adjon a falfestményen árnyat * felemás arca a Hölgynek bár csillog akár a rózsaszín kvarcit jobb szeme fekete kontúros és metszett a bal mintha befejezetlen- a Hölgy némán ül tövemben aranyfilteres cigarilló csikkből szippant és füstön át szemlézi a változatlan dombgerincet vár valakit míg másik kezével egy macska zöld nyakörvét kilazítja - a mennydörgés hozhatta délben vissza hozzám bár száraz az ég de ibolyaharagos villanyos az éhkarcsú állat szőre hogy matat benne hosszú tíz ujjal 33
