Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Géczi János: Mintha (1993-2010)
pecsétes korsó füle és többre-másra nem ügyel nem gondja miként oldódik szét a ködben a bronzpálcájú napóra 47. [A SZIGET ŐSFENWE] fosszíliavers még nem tudtam mi az ami azokon az éjszakákon szétszerelt- jött s távozott az esthajnallal markában kínai alumínium ültetó'lapáttal amely el-elpendült ha hozzáért a kavicsokhoz de semmi másról nem beszélt - késó'bb magával vonszolt egy ködöt kicsi lélek rugdalózott benne fénykötélre fogva - nem értettem a hullámosán ringó szemhatárt miért keretez egybe a szorgos látogatókkal s forral vegyületté mint gyümölcs cukorrá az ásványt gázt és fotonokat - akkor érkezett az erdei cincér hamukék-pöttyös szárnyfedővel s írott betű szép két csáppal ki odalopakodott már egyszer a térhez- nos engem az a tér látogatott kinek hol szétfoszlott hol egybeállt a neve: a szinusz-hátú tenger - először a tejbolt omlott ki a park széléről majd a kórház és az ima-húsú templom hogy végén a városból semmi sem maradt - aztán gyíkmadár telepedett lombomba s időnként körém gömbölyödött egy tobozállat hogy lihegése köpenyébe belebújjak - nem nem az a szorongás mégcsak rettegésnek se nevezném baljós érzet verte ki kristályival törzsem mint akit telített sóstóba hajítottak- szétfosztódott a barátcinege az újságos bódé szeméttartálya s emberkoptatta márvány járólapok s amit jelenlétnek tudtam lecsatolta szárnyát s mind belebúttak kéregvésetembe de az itt jártunk * szeretlek is kihullt belőlem beszorult egy meg sem született kézbe és késbe reménytelen zálogok halma nő egy hullából vagyok és sok szarufából 31
