Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Ilia Mihály: beszélgetése Géczi Jánossal (részlet)
Alföld, egyetemem szerint a Tiszatáj, munkahelyem szerint a Jelenkor, barátaim révén akár a Kortárs, a Forrás vagy éppenséggel az Életünk is. Emlékszem, Baka Pistával mindig vitáid voltak az elfogadás tekintetében. Ne?n? Istvánnal nagyon közeli kapcsolatba kerültünk a szegedi éveinkben. Nem tudom, akadt-e olyan nap, amikor ne találkoztunk volna. Amíg Tünde, barátom imponálóan okos és nagyvonalú felesége Szekszárdon élt, éjjel-nappal szinte együtt voltunk, többnyire a Kincskereső hol ebbe, hol abba az épületbe áthelyezett szerkesztőségében, vagy a kocsmákban, hol az én barátaimnál illetve -nőimnél, hol az ő alsó-városi albérletében. Első kötete megjelenése nyomán a két újabb kötetének a kialakulását naprakészen követhettem. István alkalmasnak mutatkozott a barátságra és a pályatársságra. A politika - kissé balos - szemléletét tőle tanultam. Az újbalolda- losságától István utóbb eloldozódott, talán nem is lehetett az számára érdekes. István utóbb, s bizonyosan nem az esztétikai, s a mögött meghúzódó filozófiai-világ- képi nézetkülönbségeink miatt, hanem avantgárd hajlamaink miatt már nem annyira kedvelt bennünket, kölyökköltő társait. Például azt nem tudta megérteni, hogy az ilyen költői ambíciók mellé miként társulhat bandázó hajlam. Szép volt amit a Forrásban és a Tiszatájban róla írtál. Tudom, az egyik gyerekének a keresztapja vagy. Melyiknek? Tominak, a fiának. Szégyenlem is nagyon, hogy személyesen nem ügyelek rá. Elviseled-e azt, hogy ne?n kapsz József Attila-díjat meg Kossuth-díjat? Széchenyi-díjat? Be- széltünk mi már erről is, régtől látom, hogy a te pályádat nem szegélyezhetik az ilyesféle elis?nerések... Tulajdonképpen ésszerűnek találom ezt a helyzetet. Most te lennél az első' veszprémi, aki Veszprémben élve kapna díjat. Én vagyok a kevesek közül az egyik (ámbár betelepedett) veszprémi, aki Veszprémben tudott maradni. Ennyi a rangom. A Cholnokyaktól kezdve a Csikasz Imréig, Péntek Imréig, Vaderna Józsefig senki nem gyökerezhetett meg itt, és senki nem teremthetett hagyományt. Eljöttek-elmentek emberek vagyunk. Időszakonként élnek itt mások, Sarusi Mihály, Hollósvölgyi Iván, Balogh Elemér, az Ex-sympozionisták, sokan, akik nem gyökerezhettek bele a városba, s nem is a maguk élete okán. Szóval nagyon sok veszprémi nem kapott veszprémiként József Attila- vagy egyéb díjat. Olyannyira veszprémivé váltál, hogy a teljes veszprémi hagyományt megmozgattad és láthatóvá tetted a Vár Ucca Tizenhét - az általad alapított és vitt könyvkiadó - működtetésében. Ez a szerep tudatos? Akarod, hogy hagyományt teremts? Veszprém ezt nem érzi hasznos örökségnek. Sem a kibányászott múltat, sem a kibányászó munkát nem veszik jó néven, s nem is igen támogatják a fönntartását. En 7
