Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Kelemen Lajos: Csinszka: külön szándék

Megírta róla Móricz Zsigmond, hogy „erdélyi urak vérét és a modern kultúra pezsgőjét hozta magában.” Megírták róla - ki árnyalatosán, ki igenek és nemek látszólagos egyértelműségével - harmadik múzsakorszakát, amikor is a festő Márffy Ödön felesége lett, jószerével hirtelen felindulásból. Megírták róla, hogy ez a frigy teljesítette ki a festő-férj portréművészetét. Megírták róla - például Lesznai Anna -, hogy Márffy mellett a vidám, beszédes, csipkelődő nő: majdnem vidéki nagyasszony. És aztán Csinszka a férjéről: „Végtelenül szeretem ezt az embert. Neki köszönhetem, hogy ma is élek, és Adynak, hogy ember módra tudok kívánni élni.” De mindhiába a sorok, bekezdések, könyvek - mintha valahányszor az irigyei mondanák ki róla a végső, a hangosabb szót. (Mennyire jellemző, hogy egy rosszértesültség konok fönntartása következtében a Csinszka név születése is tévesen él a köztudatban. Jól adná ki magát, ám a Csinszka nevet nem Ady találta ki, hanem a viselője. A költő ugyanis egyszer azt találta mondani, hogy kóbor lengyel ritterek mintájára vetette meg lábát Csúcsán. A lengyel érzéshez lengyeles név illik, ebből az ötletből kiindulva keresztelte át Boncza Berta a költőt Csacsinszkyre, így született meg előbb a Csacsinszky-Csacsinszka, majd a Csinszky-Csinszka páros.)

Akárhogyan is: ha eljön a tiszta emlékezet ideje, eljön a tudásé is. Babits például nem felejt: „..ültünk olykor a nagy könyvpolc alatt: úgy pihent mellettem, mint egy kedves könyvem, amit nem nyitottam ki hónapok óta: nagyon is kedves, hogy- sem futtában fölnyissam” - olvasható a Nyugatban. S noha nem tudja nem észrevenni aranyfürtű pajtása, Csinszka „igazán formás lábait”, neki a kedves játszótárs fölnyitásra váró könyv. Mi egyéb is lehetne a forma, amelyben a Hatvány jósolta halhatadanság {az utókor minden mozdulatodra figyel) testet ölt, mint a könyv. Mostanában ráadásul nem is egy könyv, hanem a Nórán Kiadó jóvoltából, kis idő alatt mindjárt két kísérlet Csinszka életének föltárására és megértésére.

A jó biográfus, a jó életelemző az, aki mélyen képes érezni. A mélység itt tulajdonképpen a tárgyra rányíló intelligenciát jelenti; a közvetlen belső ismeretből vagy utólagos föltárásból eredő mélységet. Péter I. Attilánál és Rockenbauer Zoltánnál - minthogy ők Csinszka jelenéhez mérten az utókor - természetesen csakis a föltárás, a kutatás, a rekonstruálás jöhetett szóba. S minthogy okosság, érzés egyaránt az övék, kétségkívül hivatott auktorok adják nekünk Csinszka képét. Az már csakugyan külön ajándék, hogy bőséges adatkészletüket mesterien külön tartják a következtetés kényszerétől. Tisztában vannak vele, hogy a külső élet-megnyilvánulások többnyire egyáltalán nem véletlenek, hanem lelki okok eredményei. Ezért a két, egymásra következő életrajzban a megörökítés perspektíváját a kutatás és a rendszerezés mérve szabja meg. A tények műtermében festenek; érvek, érzések, impressziók, emlékezések kiegészítő színeivel komponálják a képet. Méghozzá abban az egyszerű, de kimunkált esszéstílusban, amelyben tényleg szabadon hatnak az adatok. S e helyt nem is igen lehetne magasabb cenzusú szempont a személyre vonatkozó tények és a korabeli kultúrviszonyok kiterítésénél.

De hiszen Csinszka személyiségjegyei jóformán maguktól föltárulnak, ha észrevesszük, hogy e karakter mindahány eleme egy látomásos életből fakad. Csinszka elképzeli magát valamilyennek, aztán nagy revelációval vagy elfogadja, vagy tüstént fölülírja e látomást, érzékietek és lázait. Van benne akart misztikum, de van benne

76