Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Kelemen Lajos: Csinszka: külön szándék

nem kevés önkéntelen titokzatosság is. Úgy tűnik, alaptermészetéhez tartozik egyfajta élményszerű metafizika; a maga sorsában, de okvetlenül az élet nyelvén akar kifejezni egy hétköznapinál magasabb létezést. A saját kis köréből nézve: a lehetetlenhez imádkozik és a lehetedennek grimaszol. Véleden-e, hogy tehetségével is ide-oda rebben; hol képet szándékozik csinálni, hol az írást választja lelke kikiáltásának eszközéül. (Fegyelmezett periódusaiban egyébiránt kitűnően fogalmaz. Az Életem könyvének legalább a kétharmad részétől még a legbőszebb ellenszenv sem veheti el a figyelmet: e töredék mondatritmusai, szóválasztása, képzetes kitérői, néhol mesemenete messze elhagyják az írás műkedvelői szintjét.)

Elégszer bebizonyosodott már, hogy aki sejti, merre keresse, akárhol is áll, meglátja a napot. E felismerés jegyében áll a források rengetegétől övezve, számtalan adat, vélemény, levél, vers, mendemonda, érv és ellenérv gyűrűjében Péter I. Attila és Rockenbauer Zoltán. Mint előbb szó volt róla: világosan akarnak látni és láttatni. Péter a krónikájában azt a hozzávetőleg nyolc (igazán jelentőséggel bíróan hat) évet követi végig, amely az első Csinszka-levél megírásával kezdődik és 1919 januárjában, Ady eföldi pályafutásának utolsó napjával zárul. Az Ady és Csinszka hasonlóan Rockenbauer Zoltán A halandó miizsá- jához: kivonás az összes előítélet alól, s mindamellett hűvös, szép, körültekintő, tiszta szemmel vezetett utazás egy távolról sem átlagos nő minél hívebb megismeréséért. A szerzők alaposságáról sokat elmond, hogy a két könyv jegyzetanyaga, a felhasznált forrásokra való utalása - kis túlzással mondva - kitenne egy harmadik könyvet. Péter és Rockenbauer jobbára nem maguk, hanem a Csinszkához kapcsolódó dokumentumok és a körötte nyitott originálé-kút- fők szóra bírása révén mondják el az anyátlanul felnőtt erdélyi lány különös élethistóriáját. Látjuk őt a fővárosi Erzsébet nőiskola növendékeként, látjuk a svájci lányinternátusban, gyermekkori barátok oldalán és Ady mellett, a költőért folytatott heroikus küzdelmében, megjelenik mint törékeny lefátyolozott nő, olvashatjuk, mit üzen az évjáradékot felajánló Kunfi miniszternek: „Nem akarok a nemzet özvegye lenni.” Rockenbauer Zoltán bőven taglalja Csinszka és Babits sokszor félremagyarázott viszonyát; beleláthatunk: miként kerengenék egy nyugodni nem tudó kapcsolatban, amelyet Csinszka annyira kívánt, de amelynek viszonos fordulatairól sem árt eltöprengeni. „Gondolj rá mindenképp, hogy van itt egy ember, aki szeret és vár, akinek minden nap, ameddig Téged nem lát, böjt és keserű vezekelés” - ez bizony az állítólagosán vonakodó Babits Mihály szerelmes konfessziója. A halandó múzsa töviről-hegyire, az apró intimitásokig menően kibontja a végességekbe torkolló Csinszka-Márffy házasság részleteit: itt találkozunk az otthonát építgető asszonnyal, a Márfíy- képek ábrándos, még meg nem tört, szép úri modelljével, és az élet farsangjaira kívülről tekintő, fáradni kezdő asszonnyal. Unt, morcos, ránclepte házasféllé nem kellett válnia. FIárom hónappal a negyvenedik születésnapja után hátat fordított az életnek. Móricz a zseniális író kérlelhetetlen tekintetével néz szét a szertartás után. Csinszka még most is olyan, mint egy tizenötéves lány - írja. „...itt kint - teszi hozzá - mindenki megvénülten... Fáradt arcok, veszettül kifestett öreg nők... Mindenki öreg.. .a mi generációnk hullafoltosan és reszkető nyakak, Idevett rágott arcok... - Páráimnál fecskendeztek be neki, hogy sima legyen az arca - mondja valaki. Rátok is rátok férne.”

77