Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Ilia Mihály: beszélgetése Géczi Jánossal (részlet)
2 Ilia Mihály beszélgetése Géczi Jánossal (részled SZEGED (1998) Örülök, hogy beszélgethetek Veled, s éppen Szegeden, hiszen olyan régen találkoztunk, nyilvánosság előtt pedig eddig - talán - sosem beszéltünk. Jó, hogy találkozunk, és bár számos dologról nem kellene társalognunk, mégis beszéljünk olyasmiről is, amely számomra mégiscsak tudott. Mert régen futottunk össze, a levelezés se nem pontos, se nem részletes: mást is gondolhatunk már magunk régmúltjáról. Ki vagy te? Ez, tudhatjuk, eléggé nehéz kérdés. Versekkel kezdted, írtál regényt, szociográfiát - nem is akárkikről: a homoszexuálisokról és más deviánsakról -, írtál esszét, tanulmányt, meg- védted a doktori disszertációd, a PhD dolgozatod a rózsa művelődéstörténetével foglalkozik. S foglalkoztál képzőművészettel, képverssel - a Hangya című képversed, Cs. Gyimesi Éva alaptanulmánya jóvoltából benne van számos esztétika könyvben. És eszembe van a szegedi első találkozásunk. Tiszatájas - dicstelen - szerkesztő koromból, mikor bejöttél a Sajtóházba, behoztad a verseidet és megkérdezted: mikor közük. Még el sem olvastam. A civil foglalkozásod felől is kezdhetnénk - biológus, sőt antropológus vagy -, az is érdekes lehetne. Mindig nyüstöltünk, hogy írd meg a biológia kultúrtörténetét, ambit Simony i Károly megírta a fizikáét, talán egyszer meg is teszed. Hiszen embertannal fejezted be az egyetemi tanulmányaidat, aminek a nyomait látjuk az írásaidban, ezekben a műfajilag meghatározhatatlanban kicsinységekből összegződő szövegfragmentumokban. író vagy? Nem tartozol semmiféle csoportba, senki nem fogad be. Nem mondhatjuk azt, hogy Géczi János mondjuk, Xfolyóirat szerzője. A magad útját járod. Miért? Hát mi ez? Hiszen Te már akkor atomizálódtál, amikor ez még nem volt divat, s indulásodtól külön últon lépkedsz. Másrészt divatokat is teremtettél. Mondjuk a Szeged-regényeddel is. Szegedről az elmúlt 15-20 évben egy tucat regényt költöttek, és ez a közép-európaiság kisvárosának a divatjához illeszthető. Ha magamat néha meg kell határozni, akkor mindig azt mondom, azt állítom, hogy költő vagyok. Ez a legfontosabb. Régóta. Már az egyetemre is úgy jelentkeztem, a felemlegetett kutató biológusi szakra, hogy író akarok lenni - és olyasmit szeretnék tanulni, amelynek elsajátítására magamtól nem lennék képes. Ez a létezés, amely leginkább rámutat arra az alkotási módra, vagy életvitelre, amely - remélhetőleg - valamennyi munkámban megnyilvánul. Ha a köteteim számát nézem, akkor is feltétlenül költőnek vagyok tekinthető. Másrészt annyi is elegendő lenne, hogy: vagyok. Ott érzem magamat a mifelénk honos sokféle kultúrában, annak a sokféle játékában - és abban s sokféle világot elsajátító és megértő, önmagamat megjelenítő módszerben is, amely Európában, a 2
